Hatalmas siker

2022.05.28. 14:13

Aranyérmes lett György Dániel a karate Európa-bajnokságon

Ő az első magyar, aki a japán eredetű küzdősportban felnőtt Európa-bajnok lett.

György Dániel arany-, Boussebaa Aicha pedig ezüstérmet szerzett a törökországi Gaziantepben zajló karate Európa-bajnokság szombati versenynapján.

György Dániel  az első magyar, aki a japán eredetű küzdősportban felnőtt Európa-bajnok lett. A Tisza Volán SC 25 esztendős karatékája a 84 kg-osok döntőjében 3-2-re nyert a horvát Garibovic ellen, miután az előcsatározások során 5 meccsét is győztesen vívta meg – írta beszámolójában a hazai szövetség.

György Dániel sikere azért is nagyon értékes, mert lábsérülés miatt egy évet kihagyott, és csak az elmúlt hetekben tért vissza a nemzetközi szintű versenyzéshez.

A szintén finalista Boussebaa Aicha nyakába ezüstérmet akasztottak, miután a plusz 68 kg-os nők küzdelmében a 2. helyen végzett. A 23 éves, korábbi kadet világ- és Európa-bajnok több esztendei kihagyás után kezdte újra, és kevés választotta el attól, hogy rögtön felnőtt kontinensbajnok legyen.

A törökországi Eb-re 45 ország több mint 500 versenyzőjét nevezték.

Borítókép: Facebook / @tvsckarate

Címkék#karate

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!