Vizes Eb

2022.08.17. 21:20

Sós Csaba: medencés úszásban megtörtént a generációváltás

A magyar csapat öt arannyal, hét ezüsttel és három bronzzal térhet haza Rómából.

Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya a római vizes Európa-bajnokságon a Stadio Del Nuotóban 2022. augusztus 15-én.

Forrás: MTI

Fotós: Czeglédi Zsolt

A szövetségi kapitány szerint medencés úszásban az európai eredményességet tekintve megtörtént a generációváltás a magyar csapatban, amely öt arannyal, hét ezüsttel és három bronzzal térhet haza a római kontinensviadalról.

Valahol a fejemre is olvasták, de én ennek a felével sem kalkuláltam, adja Isten, hogy máskor is így tévedjek

– nyilatkozott az MTI-nek Sós Csaba, aki már a júniusi, hazai világbajnokság előtt jelezte a fiataloknak, hogy akik komolyan gondolják a párizsi olimpián való szereplést, azoknak már az idei világversenyeken is meg kell mutatniuk magukat.

Az első lépcsőfok megvolt, azaz európai szinten megtörtént a generációváltás, világszinten pedig azt kell, hogy mondjam elkezdődött, hiszen például Molnár Dóra és Kovács Benedek, akik itt érmet szereztek, a Duna Arénában már döntősök voltak a világbajnokságon. Elindult egy folyamat, de nem gondoljuk, hogy ez már végleg lezajlott volna

– mondta a szakember.

Sós Csaba megjegyezte, a következő év a koronavírus-járványt követő sűrű program után „normális” lesz, hiszen szeptembertől kezdve a felnőtteknek csak egy világversenyre, a fukuokai világbajnokságra kell készülniük, ugyanakkor több ifjúsági korú úszónak – ilyen például Molnár, Pádár Nikolett, vagy Ábrahám Lilla – továbbra is nehéz dolguk lesz, hiszen néhány nap múlva Peruba utaznak a korosztályos világbajnokságra, jövőre pedig újra rendeznek a fiataloknak Európa-bajnokságot és világbajnokságot egyaránt.

Sós Csaba szerint a mostani sikerekben az is szerepet játszott, hogy a koronavírus-járvány alatt, majd utána Magyarországon nyitottak ki először az uszodák, és a versenyzők más országok úszóihoz képest többet tudtak készülni.

A szövetségi kapitány leszögezte, az Európa-bajnokságról húsz magyar úszó térhet haza valamilyen éremmel:

Ez is azt mutatja, hogy a rengeteg támogatással, amit az államtól kapunk, élünk és nem visszaélünk

– fogalmazott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában