Váltás

2022.08.04. 16:52

Vámos Mártonnak új impulzusokra volt szüksége

A 30 éves, világ- és Európa-bajnok játékos öt év alatt mindent megnyert a Ferencvárossal, amit csak lehetett, és most úgy érezte, itt az ideje a váltásnak és annak, hogy új kultúrát ismerjen meg.

Vámos Márton elsősorban azért szerződött a görög Olimpiakosz férfi vízilabdacsapatához, mert új impulzusokra volt szüksége.

A 30 éves, világ- és Európa-bajnok játékos a közmédiának csütörtökön elmondta, öt év alatt mindent megnyert a Ferencvárossal, amit csak lehetett, és most úgy érezte, itt az ideje a váltásnak és annak, hogy új kultúrát ismerjen meg.

"Remélem, a légiósélet és az új impulzusok lökést fognak adni pályafutásom maradékára" - fogalmazott Vámos.

Hozzátette, az Olimpiakosz - amely 2017-ben is szerette volna szerződtetni - már januárban megkereste és gyorsan megállapodtak, így más ajánlata nem is volt. Megjegyezte, a csapat nyáron kinevezett szerb vezetőedzőjével, Igor Milanoviccsal még nem beszélt, de nagyjából tisztában van azzal, mi lesz a szerepköre az athéni együttesben.

"A csapat tavasszal lemaradt a Bajnokok Ligája végjátékáról, így úgy gondolom, az új szezonban a minimális cél a nyolcas döntő elérése lesz, utána pedig az, hogy ott kihozzuk magunkból a maximumot" - tekintett előre Vámos, aki szemműtétje miatt nem lesz ott a címvédő magyar válogatottban az augusztus 27-én rajtoló spliti Európa-bajnokságon.

Forrás: MTI

Borítókép: Vámos Márton a vizes világbajnokság férfi vízilabda tornáján, az A csoportban játszott Magyarország - Georgia mérkőzés elején a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2022. június 25-én.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!