Ország-világ

2020.08.15. 17:56

Koronavírusos lett az Eger egyik vízilabdázója is

Egy játékos szervezetében kimutatták a koronavírust a férfi vízilabda OB I.-ben szereplő Eger csapatánál. A klub egyelőre felfüggesztette az edzéseket.

Az Eger férfi csapatának teljes kerete, valamint a stábtagok is részt vettek a Semmelweis Egyetemen a PCR koronavírus-teszten. Erre azért volt szükség, mert a múlt szombaton a férfi csapat is megmérkőzött a BENU Magyar Kupában azzal az FTC-Telekommal, amelyiknek négy játékosa azóta pozitív koronavírus tesztet produkált – írja az Origo.

Az egri klub közleményben jelezte, hogy a nem hivatalos, előzetes tájékoztatás alapján egy játékos kivételével – beleértve a stábtagokat is – a tesztek eredménye negatív lett. Az érintett játékos esetében a Nemzeti Népegészségügyi Központ elindította a megfelelő eljárást.

Hozzátették, hogy a játékosok vasárnap egy újabb PCR-teszten vesznek részt, szintén az egyetemen. Ennek eredménye, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ útmutatásai alapján járnak el. Addig mindenféle közös érintkezés, edzés, konditermi, szárazföldi munka fel van függesztve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!