Básti Juli: „Egy időben más volt a vezetéknevem”

A fiai ma ugyanolyan természetes közegüknek érzik a színházat, a filmet, ahogy valaha ő. Korszakos színésznőnk, akit a rajongói minden szerepében megnéznek, otthon mégis egyszerű feleség és anya – olvasható a Vasárnap Reggel legutóbbi számában.

Milyen volt Barbara Streisand, Jane Fonda és Tina Turner „bőrében” fotózkodni?

Mindhárman a kedvenceim, százévenként csak pár olyan tehetség születik, mint ők. A fotózás nagyon fárasztó volt, hisz nagy pontossággal kellett másolnom a róluk készült címlapfotók pózait, de ezzel együtt is jóízű bolondozásnak tekintettem a munkát. Sárosi Zoltán a fotósunk, mindig vele dolgozom, biztonságban érzem magam az ő kamerája előtt.

A Centrál Színház igazgatója hivatalból minden előadást megnéz, így Ibsen nemrég bemutatott, Kísértetek című drámáját is, Alföldi Róbert rendezésében, amely az ön legújabb főszerepe. Puskás Tamás igazgató azonban nemcsak a főnöke, hanem a férje is; tudnak munka közben csak kollégaként tekinteni egymásra?

Nem tudnánk oly régóta együtt élni, ha nem így lenne. Dolgoznak sokan színházban, filmben olyanok, akik amúgy társak a magánéletben, vagyis Tamással nem számítunk kuriózumnak. Én is megnézem a főpróbáit, ilyenkor szakmai szemmel nézem a munkáját, nem a feleségeként. Ezek sokszor nehéz percek! Ahogy nekem minden szerepem az édesgyermekem, úgy Tamásnak is az minden rendezése; nem könnyű kritikát hallgatni róla, még ha tudjuk is, hogy a másik azt mindig építő szándékkal mondja. Sosem hallgatjuk el a véleményünket az adott munkáról, jelezzük, hol lehetne javítani, fejleszteni rajta. Otthon persze nem huszonnégy órában téma köztünk a színház, csak tizenkettőben. Boldog kapcsolatban élünk, csodás gyerekeink vannak, ám ott a munkánk is – számunkra így kerek az élet.

„Anyám tudta: az én apámat nem lehet pótolni!”

Milyen volt Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa lányaként felnőni?

Természetes – a lányuk voltam –, ugyanakkor különleges is. Anyám sokat szenvedett apám kicsit sem könnyű természete miatt, aki viszont ha épp nem játszott, végtelenül kedves és vicces tudott lenni. Amikor nyaranta végre volt pár hét szabadsága, teljesen megváltozott: felszabadult, derűs, vendégeket szívesen fogadó civillé lett. Szerintem ezek a legkedélyesebb életszakaszok éltették húsz éven át a házasságukat. Anyám pontosan tudta, hogy apám valójában egy csodálatos tehetségű, jó humorú ember, csak óriási terhet kellett cipelnie nap mint nap, hisz kizárólag hatalmas főszerepeket kapott.

Az állandó pszichés feszültség nagyon fel tud őrölni egy embert…

Így van! Amikor gyerekkoromban apám kikiabált az udvarra, mondván, ne pattogtassam a labdát, vagy rám szólt, hogy ne hallgassam a rádiót, mert pihenni szeretne, engedelmeskedtem, de rosszulesett a tiltás. Felnőttként jöttem rá, milyen igaza volt, ha szeretett volna legalább otthon egy kis nyugalmat. Tényleg óriási sztár volt! Öt-­hat ember munkáját végezte: reggel rádió, délelőtt próba a színházban, délután valami fellépés, néha filmforgatás, tévéfelvétel, este előadás, éjjel szinkron. És ez így ment szünet nélkül! Kész csoda, hogy nem halt meg előbb, bár így is túl korán ment el. Anyám gyönyörű fiatal nőként, mindössze 44 évesen özvegy lett, és bár nem is egy férfi akart neki udvarolni, mindenkit elutasított. Utólag már megértettem, hisz az én apámat nem lehetett pótolni. Egy olyan karizmatikus ember után, mint Básti Lajos, a többi férfi tényleg csak kabátgomb!

Az édesanyja 2011-ig önnel lehetett, egy házban is laktak. Jó volt így élni?

Jó... Apám halála után anyám teljes magányba burkolózott, de azt szerette, ha mi ott vagyunk körülötte. Imádtam az anyámat, mindig nagyon közel állt a szívemhez, ma sincs nap, hogy ne gondolnék rá. Gyerekkoromban, de még fiatal felnőttként sem tudtam elképzelni, hogy elveszíthetem őt. Túlzottan kötődtem hozzá, talán miatta maradtam máig gyerek.

„Egy időben más volt a vezetéknevem”

Mit jelentett önnek a pályáján a Básti név?

Soha semmi előnyöm nem származott abból, hogy én voltam Básti Lajos lánya. Eleinte annyira ki akartam törni ebből a varázskörből, hogy meg is változtattam a nevemet. Anyai nagyanyám után Bójásként szerepelek az érettségi bizonyítványomban. Előbb fél évre kimentem Angliába, aztán a következő év tavaszán – még mindig Bójásként – felvételiztem a Színművészeti Főiskolára, ahová elsőre felvettek. A tanulmányaimat is így kezdtem el szeptemberben, és csak amikor megtudtam, hogy apám gyógyíthatatlan beteg, akkor vettem vissza a Básti nevet. Tudtam, milyen rosszulesne neki.

Az édesapja ellenezte, hogy önből színész legyen. Ez fájt?

Nagyon! Anyám első perctől mellettem állt, a férje elől is titkolva segített, hogy én nyugodtan készülhessek a felvételimre. Apám dühös lett, amikor megtudta, hogy bejutottam a színész szakra. Én viszont nem értettem, miért nem támogat olyasmiben, amiről tudja, hogy az minden vágyam! Sosem látott színpadon, sajnos még elsőéves koromban meghalt. Novemberben derült ki, hogy beteg, decemberben műtötték, az év végi vizsgám idején temettük. Anyám viszont valamennyi szerepemben látott. Egész életemben hálás leszek neki, amiért kezdettől támogatta, hogy színész legyek.

Ő már gyerekkoromtól hitte, jó orra volt hozzá, hogy egyszer lesz belőlem valaki.

Az ön három fia már nem ismerhette a legendás nagypapát. A Gothár Péter filmrendezőtől született 35 éves Márton vágóként dolgozik, a 21 éves Puskás Samu egyetemista, a 18 éves Puskás Dávid májusban érettségizik. Jól kijön a három testvér?

Imádják egymást! Marci keresett filmesként rengeteget dolgozik, de amikor csak tud, máris jön az öccseihez. Samu jelenleg másodéves, formatervező szakon tanul egy londoni egyetemen. Osztályelső, szakemberek szerint is nagyon tehetséges. Roppant tudatos, szépen és okosan intézi az életét. Amikor kiköltöztettem, a búcsúnál elkezdtem sírni, és attól kezdve a buszon, a vonaton, a repülőn végig bőgtem, hazaérkezve Tamás vállán zokogtam tovább. Akkor könnyebbült csak meg az anyai szívem, amikor láttam, hogy kezdi megszokni az új helyet, lettek barátai, és már nem szomorú a szeme. Dávid színésznek készül, és mi Tamással nem gátoljuk ebben.

Önt hogyan képzeljük magunk elé az otthonában?

Teljesen normális, egyszerű ember vagyok: feleség, mama. Nem járkálok királynőként a lakásban, csak mert este azt fogok játszani. Nem főzök gyakran, ám ha kell valami kaja a fiúknak, rögtön megcsinálom. Van bejárónőm, de takarítok, mosok, mosogatok. Nem tartok otthon szárnyakat – ezt a gyerekeim igazolhatják.

„Néha elfog a félsz: lesz-e unokám?”

Puskás Tamással még a főiskolán szerettek egymásba, aztán pár év kimaradt, majd – már véglegesen – összeköltöztek.

Valójában mi nem szakítottunk, csak én Kaposvárra szerződtem, Tamásnak pedig Pesten volt munkája, tanult. A külön töltött évek alatt mindketten megházasodtunk, nekem még gyermekem is lett. Aztán mindketten elváltunk, és együtt kezdtünk újra mindent. Marci akkor még csak hároméves volt, őt is Tamás nevelte. Gyakorlatilag 32 éve élünk együtt, ám a hivatalos esküvőnkre jóval később került sor, amikor Samu már a pocakomban volt.

Legendásan jól élnek; mi a titkuk?

Mindig, mindennap elölről kell kezdeni, bízni egymásban, szeretni a másik jó és elfogadni a rossz tulajdonságait. Én elfogadtam Tamást olyannak, amilyen, és ezzel ő sincs másként. Tolerálni kell a másikat, észrevenni, hogy mikor mire van szüksége. Ha az embernek nagyon fontos a társa, akit évtizedek múltán ugyan már nem lángoló szerelemmel, de igazi, mély szeretettel szeret, akkor nem nehéz az együttélés. Mi nem szoktuk meglepni egymást tárgyakkal – számunkra még ma is az a legszebb ajándék, ha együtt vagyunk.

Augusztusban hatvanéves lett. Hogyan érinti az évek múlása?

Nekem valamiért az 50. volt övön aluli! A 30. nagy mérföldkő volt, a 40. furcsa. A 45. után kezdtem érezni: gondok lesznek, hisz egyre kevesebb a jó szerep. Azóta egyik születésnapom sem esik jól. Most a hatvan amiatt különösen szomorú, mert letagadhatatlan, hogy már jóval kevesebb van hátra.

Ezért kellene főként Marcit noszogatni unokatémában…

Néha szóba kerül, de nem piszkálom emiatt. Amúgy bármelyik fiamnak születik gyereke, én boldog nagymama leszek! Elég későn szültem a két kisebb gyermekemet, mert folyton dolgoztam. Marcival is az a baj, hogy munkamániás, emiatt ment tönkre több korábbi kapcsolata. A kisebbik fiaim még csak most kezdték építeni az életüket, és ha erre gondolok, elfog a félsz: lesz-e így unokám? Szeretnék nagymama lenni, de azért addig is elfoglalom magam. Ami pedig az ahhoz szükséges érzelmeket illeti: száz évre és száz unokára is elég bennem a tartalék!

Borítókép: Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja a Hogy volt?! címû tv-műsor felvételén 2017. szeptember 27-én

MTVA Fotó: Zih Zsolt