Bodrogi Gyula: „A sors mindenkivel azt csinál, amit akar”

Nyolcvannégy éves, pihenhetne, játszhatna az unokáival, ám a Kossuth-díjas Bodrogi Gyula még most is a színpadon él, egyfolytában próbál. Süsü magyar hangja, nemzedékek nagy kedvence a Bors Online-nak sztorizott a régmúlt időkről.

A színházban sikerült elcsípni, mire készül?

Caligula helytartóját próbálom, Székely János annak idején nagy port kavart darabját, amit Gyulán mutattak be nem is tudom, hányban. Petronius, a császár helytartója a császár szobrát akarja bevinni a zsidók templomába. Ebben leszek most én a zsidó király, aki vitatkozik a helytartóval, akinek van szíve, de parancsot is akar teljesíteni. Annak idején Gyulán ennek komoly áthallása volt, Ceausescu, Románia, Erdély kapcsán, de most is megvan az alapvető emberi tartalma. Gyulán lesz a bemutató júniusban, de most még itt próbáljuk Pesten. Jó kis játék!

Kezdjük ott, hogy először a SZOT együttes szólótáncosaként állt színpadon.

Három évig! Az ország életének nagy sötétsége, 1951–53-ig, nekem az életem legvirágosabb időszaka. Reggel nyolcra bementünk a Csilibe Erzsébeten, és nyolcig táncoltunk, énekeltünk. Világszám volt! Az első impulzust a színpadhoz Molnár Istvántól kaptam, aki a kor nagy táncosa és koreográfusa volt.

Miért hagyta abba a táncot?

Matematika-fizika tanárnak készültem gyerekkoromban. Aztán elment az eszem, és mindenféle mással kezdtem foglalkozni. De annyi megmaradt, hogy tudjam, ha a táncos negyvenéves koráig tud táncolni, az világcsoda. Mivel Molnár Pista bácsi összehozott a színpaddal, ami nagyon finom, úgy gondoltam, jelentkezem a főiskolára. Igaz, színházi rendezőnek akartam menni, de abban az évben csak színész évfolyam indult. Mondtam, akkor színésznek jelentkezem, és felvettek.

Kedvenc...

...étele: minden, amit Angéla főz

...testrésze: a fejem

...nőideálja: kedves, szép, értelmes

...előadója: Hofi Géza

Milyen érdekes a sors.

A sors mindenkivel azt csinál, amit akar. Ezt mi vagy eltaláljuk és jó felé megyünk, vagy nem, és akkor mindig falba ütközünk. Így működik a világ.

Ötvennégyben kezdte a főiskolát…

...és ötvennyolcban végeztem. Idén hatvanéves a diplomám!

Csodálatos diáktársai voltak.

De még mennyire! Marival kezdeném, a Törőcsikkel és Margittai Ági, Fonyó József, Szabó Ildi, Fülöp Zsiga, Perlaky Pista, Böröndy Kati, meg én.

Nagy zsiványságokat műveltek?

Mindenféle rosszat megcsináltunk, amit lehet. Jókedvű csapat volt, sajnos már kevesen vagyunk belőle. Egyszer pél­dául egy amerikai filmet néztek a filmszakosok, és minket nem engedtek be rá. Ezt nem tűrtük, kitéptük az ajtót. Keretestől. Akkor nagy fegyelmi eljárás lett, engem kirúgtak, a többieket felfüggesztették. Aztán visszavettek. Ott nagyon rumlis volt az élet.

És egymásba szerettek első feleségével, Törőcsik Marival.

Igen, ott a főiskolán. Nagy szerelem volt, kilenc évig voltunk együtt.

NÉVJEGY

Első felesége, Törőcsik Mari, második Voith Ági, akitől fia született, Ádám.

Díjai: Kossuth-, Jászai-, kiváló és érdemes művész

Híres színházi szerepei: Imádok férjhez menni, A kaktusz virága, Szomorú vasárnap, Kabaré

Híres ​​​​​​filmes szerepei: Hattyúdal, Húsz óra, Linda – Veszprémi Béla, Süsü hangja

Főiskola után a József Attila Színházba került?

Igen, a külvárosba. Akkor még olyan volt a József Attila Színház, hogy a nézőtéri székeket arrébb lehetett tenni. Amolyan kultúrterem volt, ahol bált lehetett rendezni. Jóval később lett lejtős nézőtér, gyönyörű bársonyszékekkel. De nagyon jó időszak volt, Fodor Imre isteni színházat csinált. Az 56-os „rendetlenkedőket” mind oda deportálták. A pályáról nem akarták elküldeni őket, na de mégse legyenek a Nemzetiben, Vígben, Madáchban. Kirakták őket a külvárosba. Így lett ott olyan csodálatos társulat, amelynek tagja volt Sinkovits Imre, Darvas Iván, Gobbi Hilda, Komlós Juci. Világszám! Fantasztikus volt a József Attilában fiatal színésznek lenni.

Érdekelne, mi folyik a színpad mögött a takarásban?

Én mindig azt mondom: „Édes jóistenem segíts meg, hogy jól érezzem magam!” És mindig megsegít. Van, aki az orrát az oldalfalba dörgöli, van, akinek a fenekére rá kellett csapnia az ügyelőnek. Úgy emlékszem, Csala Zsuzsának. Vannak ilyen „babonagabonák”.

Milyen huncutságok történnek még? Egymás zrikálása, vagy titokban csókolóznak?

Emberkedés mindenütt van, abból meg sem jegyzünk semmit. Velem is, és én is. Egyszer kint voltunk Svájcban, ahol a bazárban találtam olyan gyufaskatulyát, amit ha felemeltél, durrant. Volt benne valami kis szerkezet, gyutacs, a lényeg, hogy durrant. Letettem a díszletasztalra, a játszó színész fogta a cigarettát, és elvette a gyufát. Durrant! Borzasztó dolog volt! A közönség tán még ma is röhög.

Kivel lettek barátok?

Mindenkivel jóban voltam, de Erdődy Kálmántól és Ráday Imrétől, a szakma bizonyos szegletében rengeteget tanultam. Darvas Ivánnal, Sinkovits Imrével, Kállai Ilivel, Szemes Marival nagyon jó volt játszani, és ott kaptam Voith Ágit. Főiskola után pont odaszerződtették.

Pontosan hogy jöttek össze a második feleségével?

Együtt játszottuk a Kaktusz virágát, amelynek az a témája, hogy két ember nem veszi észre, hogy teljes mértékben összetartoznak, és kiderült, hogy mi is összetartozunk.

Mikor van az a pont, amikor már nem játsszák, hogy szerelmesek, hanem azok is?

A fene tudja, a lényeg, hogy a nézők elhiggyék. Erre mérce nincsen. Mi a mai napig a legeslegjobban vagyunk Ágival, miközben ő régen Zsolttal van, én meg Angélával.

Csókolóztak a takarásban?

Ha én minden csókolózásra emlékeznék, akkor nagyon nagy lenne a fejem! (nevet) Nem emlékszem!

Imádom a romantikus történeteket!

Én is a happy endet! Amikor a közönség nevet, sír, és imádom, ha úgy megy haza, hogy: Anyukám, de jól szórakoztam! Az teljesen mindegy, hogy komédián, vagy tragédián. Azt szeretem, ha a salakot elveszítik, kicsit megkönnyebbülnek, jól mulatnak. Nem csak az a színház szórakoztató, amiben hárompercenként van egy poén. A III. Richard is szórakoztató kell, hogy legyen. Ami ott kezdődik, hogy értem, amit játszanak, amit mondanak, érdekelnek a színészek. Ez a legfontosabb.

Előfordult, hogy abba akarta hagyni?

Olyan, hogy abbahagyom, nem. Ha valami rossz történt, mindig megfejtettem, hogy hol rontottam el.

Sosem gondolta, hogy miért nem maradt táncos?

Á! Rettenetesen utálom, ha valaki azt mondja, jaj, itt kellett volna befordulni. Ezt mindenre értem. Az utólagos károgást nem bírom. Az fölösleges. Ami elmúlt, az elmúlt.

Filmekről nem is beszéltünk!

Nagyon szeretek filmezni. Egy hősies sztorit elmondok magának, de aztán mennem kell próbálni. Az egyik filmben volt egy olyan jelenet, ahol verekednem kellett egy emelet magasságban valamilyen erkélyen. A korláton át le kellett esnem azzal, akivel verekedtem. Mivel veszélyes, mondták, hogy kaszkadőr csinálja. Ültem az öltözőben, egyszer csak jön az első asszisztens: Gyula gyere, mégiscsak neked kell megcsinálni, mert színészileg nem jó az artista, nem tudja eljátszani. Megcsináltam háromszor is, csak utána mondták meg, azért kellett nekem, mert a kaszkadőr az első ugrásnál kificamította a bokáját. Vannak ilyenek. Mennem kell, csókolom!

Borítókép: Bodrogi Gyula a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén.

Forrás: MTVA / Zih Zsolt