Házi-mozi

2008.06.18. 08:59

Ebbe bele-Benedek!

Azt hiszem nem kellene több mesét néznem, manómérgezést kaptam, és a beszélő borzokra is allergiás vagyok, de alighanem velem van a baj. Narnia 2.

Balassa Tamás

Ha Benedek Elek a századelőn nem a Cimbora című újság szerkesztésével lett volna elfoglalva, hanem Amerikába vándorol eléggé el nem ítélhető módon, akkor az éppen alakulgató Hollywoodban fergeteges sikerre lett volna ítélve. Ms. Wilcox ez idő tájt már megvette lábát a nyugdíjas éveire kiszemelt ranch területén, egyre több parcella kelt el a Los Angeles városához csatlakozott térségben, és a Lumiére-fivérek is túl voltak A vonat érkezésén meg a munkások kisétálásán, és a húszas évek hangosfilmjében teremhetett volna babár a nép neves mesélőjének.

A magyar népmesekincs ugyanis rendszert vinne a fantasy-k rögvilágába.

Kicsit tényleg kezd uncsi lenni a király, a lovag, a herceg, a törpe, a beszélő oroszlán és a sétáló fa, a magam részéről legalábbis lehidalnék egy széles vásznú Borsszem Jankótól vagy egy háromdimenziós Bolond Istóktól, de kettes is megtenné, csak vicces manókat ne kelljen látnom, meg vicces törpéket. Pedig a kirekesztés, istenemre mondom, nem kenyerem, de ha egyszer a jóból is megárt a sok, hát még a manóból!



Kívánjuk a Benedek Elek Haladó Forgatókönyvírók Önképző Egyletet Hollywoodba!

Lendüljünk most tova, s ragadjuk üstökön a Narnia Krónikák második epizódját, s mindezt úgy, hogy az elsőről egy halovány képsor nem sok, annyink nincs. Ott valami boszorkány meg ruhásszekrény szerepelt a címben, bele sem merek gondolni, széles hátú kidobó emberek vagy boszorkányos ügyességű asztalos: sosem tudom meg. Bezzeg most, a Narnia és jómagam, 147 percen át, megtudtam mindent.

Trükkös könyv helyett itt egy faragott kürt jelenti a négyes metrót a dimenziók között.

Azért a négyest, mert az egészen egyszerűen nincs, de egyszer majd megnyílik, és akkor boldog-boldogtalan, király, manó, feljebbvaló és alattvaló közlekedhet rajta kedvére. Történetünk hőse Caspian herceg, akit trónbitorló nagybátyja, Miraz király nyílvesszőzés általi halálra ítél csöndben, és ugyanebben a csöndben kimenti őt mestere, a rőtszakállú szemüveges professzor (ilyet sem láttam még soha, de mikor látok már huszonéves szöszke akadémikust?) Megy-lovagol, mígnem egy nagy sűrű, sötét erdőben lefejel egy ágat, és körülötte azonnal merő egy törpe lesz minden.

Hinnye, no, de hiszen ezek narniaiak, mondja, amit azok tudtak, és jól elbeszélgetnek.

Szó szót követ, a sok bujkáló életmódot folytató lázadó a sarkára, a herceg meg az élükre áll: pegazusok, kentaurok, minotauruszok (a görög mitológiára közben kiírták a szünetjelet), szárnyas madarak (hmm), négylábú ragadozók (hmm) és más állatokat vezet harcba. Gyakorlatilag gigászi csaták folynak innen, amibe a megfújt (vö. levegővel megszólaltatott) kürt jóvoltából Narnia 1300 évvel ezelőtti uralkodói is beszállnak, két király, meg két királylány. Egyszer élünk!

Elaggott korukhoz képest alig néznek tizenötnek, és az előbb még metróztak a századelős Európában.

Amikor Benedek Elek úgy döntött, marad. Pedig igény lett volna rá szerte a világon.