Házi-mozi

2008.07.22. 18:59

Sohase Bond! (Mamma Mia!)

Ki gondolná, hogy az Abba zenekar csak tíz évig létezett, és mindössze nyolc lemezt készített száz dallal. Ez elég egy legendához, és egy már-már tökéletes musicalfilmhez.

Balassa Tamás

Harminc éve képes voltam késhegyig menő vitát folytatni a bátyámmal és az unokatesómmal arról, hogy az Abba-e a király. Akkoriban erről szentül meg voltam győződve, és még talán örök szerelmet is fogadtam volna, ha az Abbával lehetett volna papás-mamást játszani. Nem lehetett, de a poszterek azért versengtek, Abba-kvartett versus Jimi Hendrix meg Black Sabbath. Ezek is tudnak valamit, teszem hozzá ma, és még mélységük is van, a blues fekete zsenijének mindenképpen.

Az Abba-imádat persze elmúlt pár év alatt, és egészen mostanáig azt gondoltam, nyom nélkül.

Erre mit ad isten, jön egy musicalfilm a derült égből, és csalánba csap. Abba-poszterek kiújuló ragasztgatása ugyan nem fenyeget, mégis, valami hihetetlen hatással dolgozik a Mamma Mia! című filmváltozat. A zenés színpadok rendezője, Phyllida Lloyd jegyzi a produkciót, amelyhez Stig Anderson, Benny Andersson és Björn Ulvaeus dalait fűzték egy nem túl bonyolult, de a célnak megfelelő történetté. Egy göröghonba szakadt szöszke készül benne a menyegzőjére, és meghívja rá az apát, három példányban.



A beszédes emlékkönyv szerint a popdíva mama egyik bánatát a másikba fojtotta egykoron.

A történet ennyiben el is mondható, és amint vége a prózai szakaszoknak, és a dalok veszik át a főszerepet, a film is elkezd varázsolni. Egy ideig annak örülök, hogy szemmel láthatóan mindenki életben marad a vásznon, ami a mai drámaian, véresen küzdelmes filmfelhozatalban nem kis boldogság. Aztán a zenésfilm-hiányomat pótolom, aminek előtörténete a Hírnév, a Mindhalálig zene, a Grease és a Carmen négyszögében írható le röviden, persze csakis Gene Kelly és Fred Astaire után: őket mindig, minden mennyiségben. De nem is kell nagyon másra gondolnom, mert a Mamma Mia! alanyi jogon nyeri el a tetszést.

Ebben persze nem keveset segít Meryl Streep lélegzetelállító lendülete és őstehetsége.

De kapaszkodjanak meg: az egyik apát alakító nulla-nulla-hetes klasszikus, Pierce Brosnan is teljesen rendben van. Nyilatkozta, egyből rábólintott a forgatókönyvre, és hogy igen érdekes, amikor a prózai arcával egy óvatlan pillanatban dalra fakad: tényleg az. Colin Firth és Stellan Skarsgard is ott van a játékszeren. Nem is beszélve a Donna (Streep) és a Dinamók másik két egykori sztárját alakító Amanda Seyfriedről és Julie Waltersről. A két kevésbé ismert filmszínésznő némi ellenállás után könnyen utat talál a szívembe.

Ötvenen túl is dögösek és bombasztikusak, simán asztal alá táncolják görögfalva sztavroszait.

És jönnek a slágerek sorban, a Mamma Mia, a Dancing Queen, a Money Money Money, a Knowing Me Knowing You, a Super Trouper, a Waterloo, és a The Winner Takes It All. És az ember csak ül elképedve, és csodálkozik, hogyan volt képes kiszeretni ebből a fergeteges zenéből. És ha a korongot nem is dobja föl a régi szép idők emlékére, azért ezt a Mamma Mia-t még megemlegeti párszor. Jó kis film, nézzék csak meg!

És ne menjenek haza a vége-főcím után, ha Brosnant és Firth-öt óceánkék sztreccses-filteres cuccban szeretnék látni, eszement csípőmozgással rángatózva.

Éljenek a hetvenes évek, le az előítéletekkel, fel, nosztalgiára!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!