Vámpírrománc tinilányoknak

Eredetileg nem akartam mást, csupán egy szerény kis beharangozót a Twilight-saga második részéhez, melyet – a világpremierrel egy időben – november 20-án mutatnak majd be a magyar mozik. Igen, még a kaposvári is!



Aztán mégis csak közelebb merészkedtem: egészen óvatosan, először csupán egyetlen lábujjamat belemerítve az Alkonyat-őrületbe, ebbe a mind hatalmasabb, nyughatatlan tengerbe – melynek hullámait megannyi - főként tinédzser - rajongó egyre hangosabb és hangosabb őrült zsibongása korbácsol szüntelen. A sztori vége az lett, hogy csütörtökön éjjel én is ott fogok masírozni a tömeggel a mozi bejáratánál, csak hogy az elsők között legyek akik láthatják, hogy alakul Bella és Edward vámpír-románca. De ne szaladjunk ennyire előre!

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Elsősorban a tinilányok rajonganak az Alkonyatért, hja, ugye a szereplő fiúk...
[/caption]

Hát mit ne mondjak... Rengeteg kérdés, gondolat lüktet itt a fejemben az Alkonyattal kapcsolatban! Először is: hány esztendőt aludhattam át önkívületlen állapotban, hogy egész egyszerűen nem vettem tudomást arról, hogy ezek a vérszívó taknyosok átvették az uralmat – előbb a könyvespolcokon, majd a mozivásznon – a biztos befutónak tűnő varázsló-tanoncokkal szemben?

Végül is úgy fest a dolog, hogy a tökéletes megjelenésű, sápatag kriptaszökevények sokkal menőbbek a fiatalok körében, mint a varázspálcával hadonászó köpönyeges suhancok (a sors fintora, hogy az Edwardot alakító Robert Pattinson a Harry Potterben is feltűnik, Cedric Diggory-ként).

"Az Alkonyat pontosan olyan mint egy fejfájáscsillapító - ha már túl nagy a felfordulás odabent - elég csupán kényelmesen hátradőlni és várni a hatást."

Persze Stephenie Meyer vámpírjai már köszönő viszonyban sincsenek a jó öreg Drakulával – hogy is ne, hiszen hány tinilány szívét törhetné össze a mozivásznon egy ocsmány, pergamenbőrű vérszívó; nem-nem-nem.. a forks-i vámpír-galeri csupa válogatott szépfiúból (és persze felettébb csinos vámpír-lányokból) áll, kínosan ügyelve rá, hogy minden aspektusból megfeleljenek a mai tinik ideáljainak. Márványszobor-szerű küllem, természetfeletti képességek és az aktuális trend szerint gereblyézett hajkorona – a mai kor vérszívóinak már csak ez dukál. Persze nem ok nélkül, hisz’ sármos külsejükkel csalogatják magukhoz (meg a jegypénztárakhoz) áldozataikat: ezért nincsenek egyáltalán randa vámpírok - ez ilyen egyszerű.

Azért a 21. századi vérszívók élete sem fenékig tejfel, kezdjük mindjárt azzal, hogy a vámpírok nem esznek semmit - csórikáim, vajon tudják, mi az a somlói galuska és sejthetik egyáltalán, hogy mit hagynak ki?! Spongyát rá! Azért lássuk be, ez nem olyan nagy ár a halhatatlanságért.. Sőt mi több, az írónő igen nagyvonalúan bánik kreatúráival - igen sok megszorítástól és kellemetlen tulajdonságtól fosztotta meg őket.

Fokhagyma, kereszt, szenteltvíz, no meg karó a szívbe - ezeket szépen el lehet felejteni, az Alkonyat vámpíjainak semmi félnivalójuk sincs ilyen tekintetben. Vagy vegyük például a napfényt: elődeik igen súlyos árat fizettek egy verőfényes sziesztáért - a Twilight vámpírjainak azonban már nem kell attól tartaniuk, hogy ropogós pecsenyévé sülnek, ha netalántán nappal merészkednének ki. A legrosszabb, ami történhet velük, hogy bőrük ragyogásával kápráztatják el a gyengébb nem képviselőit (és mint ahogy azt az első részből már jól tudjuk: a csajoknak ez nagyon is bejön).

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Az alkonyat vámpírrománc.
[/caption]

No de elég a mellébeszélésből - tiszta sor, hogy a fiatal kis fruskák között szinte kivétel nélkül tarol az Alkonyat mind könyv- mind mozgókép formájában, de tegyük fel magunknak a legfontosabb kérdést:
Komoly, dolgozó nők (és persze férfiak) nézzenek-e Alkonyatot?
Nos, a rövid válaszom az, hogy igen, határozottan igen! Kicsit részletesebben? Na jó, akkor talán kezdjük a nőkkel: mint tudjuk, minden nő kényeztetésre vágyik, védelemre, hogy alkalomadtán menedéket leljen a mindennapok problémái és kihívásai elől.

Igen - bár le fogja tagadni - még az a csaj is aki péntek este lepattint a bárpultnál, miután meghívod egy italra, bizony még ő is.. Jöhet a következő kínzó kérdés: Meyer kisasszony műve képes-e megadni mindezt a modern kor leányainak? Mi az, hogy..! Ugyanakkor nem traktál olcsó italokal és még ócskább poénokkal a lehető legszerencsétlenebb időpontokban. Az Alkonyat pontosan olyan mint egy fejfájáscsillapító - ha már túl nagy a felfordulás odabent - elég csupán kényelmesen hátradőlni és várni a hatást. Hatni fog? Egészen biztosan!

Emlékszem rá, mikor tizenéves voltam semmire sem vágytam jobban, mint hogy végre felnőtt legyek, legyen egy tisztességes munkahelyem, befejezzem a tanumányaimat és magam mögött tudhassam a tinédzserlét és az iskola minden nyügét, gondját, bánatát. Persze mondanom sem kell, hogy most pontosan az ellenkezőjére vágyom: mit nem adnék, ha megint 17 éves lehetnék és a padban lógathatnám a lábam...

No, hát aki hozzám hasonlóan érez, vagy csupán pár órára (újra) belekóstolna a mai tinédzserek világába, üljön csak be az Újholdra, vagy lapozzon fel egy Alkonyat-regényt! Mert bár talán túlságosan is szigorúan bántam a művel - és rajongóival - az írás elején, azt azért el kell ismernem, hogy a Twilight a maga nemében nem mutat rosszul a filmvásznon! Hogy mit meg nem tesz a magamfajta botcsinálta zsurnaliszta egy cikkért - és hogy lássátok: nem a levegőbe beszélek, a firkálmányom megírása előtt alapos kutatómunkát végeztem, melyet azzal koronáztam meg, hogy beszereztem az első részt DVD-n. A könyvet ugyan nem volt alkalmam elolvasni, és bevallom a film elé is gyanakvással - na ne szépítsük a dolgot: előítéletekkel - ültem be, lássuk ilyen előzmények után mit nyújtott nekem az Alkonyat?
 
Az első rész - egy kívülálló szemével
Összegezve egy relatíve tisztességesen felépített romantikus történetet - ahol is "az oroszlán beleszeretett a bárányba" - megspékelve egy kis vámpíros tini-melodrámával: új város az Isten háta mögött, új suli, ráadásul a kis Bellának pont a megközelíthetetlen és különc fiú tetszik, aki végül aztán kötélnek áll, ám ez csak még tovább bonyolítja a helyzetet hősnőnk amúgy sem túl rendezett életében.

Ó jajj... felfűtött érzelmek és dráma a Forks-gimiben! Az alkotók aztán az egészet nyakönöntötték egy adag látványos akciójelenettel, úgyhogy képet kaphattam többek között arról, milyen is lehet egy belevaló baseball-meccs vámpíréknál (anyám borogass!) vagy hogy fest az, amikor egy vérszívó igazán rá van kattanva az áldozatára (ezt értelmezze mindenki úgy, ahogy csak akarja). Továbbá megtudhatjuk, hogyan küzdenek meg egymással (és olykor saját magukkal) a bivalyerős vámpírok a suta Belláért: míg az egyik a szívét akarja - a másik.. nos, hát minden mást. Rendben van, jól tudom, ez egy romantikus történet - én megmondom kerek-perec még is túlságosan elnagyoltnak találtam a filmet, méghozzá több aspektusból is!

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Izgalmas történet vérszívókkal.
[/caption]

Először is: több akciójelenetet kérek! Itt vannak ezek a remekbeszabott, erős, okos és bátor vámpír-fiúk és lányok! Lehet, hogy egyedül leszek a véleményemmel, de szerintem nem igazán sikerült eltalálnia a rendezőnőnek az egyensúlyt a lelkizős szálak cizelláltsága és az ember-vámpír, majd vámpír-vámpír közti konfrontációk bemutatása között. Erre azonnal rávágtam a film középen: "Mégis mi a fenét vártál öregem, hiszen egy nő rendezte..!" - amire szakavatott segítőm, Évi azzal replikázott hogy: "..ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy ha elolvastad volna a könyvet, tudhatnád, hogy abban sem esik sokkal több szó akcióról, meg vámpír-csatározásokról!"

Köszönöm Évi, ezek szerint rá kellene vennem magam, hogy romantikus lányregényeket olvassak? Tartok tőle ez még bájos vámpír-szakértőm két szép szeméért sem fog összejönni - túlságosan is jól ismerem én magam ahhoz, hogy ilyen felelőtlen ígérgetésekbe bocsátkozzam.. Továbbá van egy olyan saját bejáratú szabályom is, miszerint egy könyv-adaptáció anélkül is meg kell hogy állja a helyét a mozivásznon, hogy a kedves néző olvasta volna a kérdéses művet. Félreértés ne essék, az Alkonyat igenis megállja a helyét, mint filmalkotás!

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy ma egy könyvesboltban bóklászva majd hogy nem elcsábultam: kétszer is kezembe vettem az első kötet angol változatát - mert állítólag úgy az igazi - aztán végül csak győzött a józan ész és visszaraktam a polcra. Évi azonban megígérte, hogy kölcsönadja a könyvet, amennyiben mégis ingerenciám támadna elolvasni. Azonnal szólni fogok - megígérem!

Ha már efféle huncutságokra vetemedem a film megtekintése után pár nappal, hát azt hiszem sok mindent mondhatunk az alkotókra, de hogy kontárok lennének, azt azért nem.. Egyedül az Edwardot megformáló Robert Pattinsonnal nem vagyok kibékülve - egész egyszerűen nem tudom elhinni, hogy Stephenie Meyer ilyennek álmodta volna meg a minden szempontból tökéletes vámpír-férfiút...

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Elsősorban a tinilányok rajonganak az Alkonyatért, hja, ugye a szereplő fiúk...
[/caption]

Innentől kezdve megpróbálom a lehető legóvatosabban megfogalmazni minden egyes szavam, hisz'' jól tudom: életveszélyes terepre merészkedtem. De azt mondjátok meg nekem - a fenébe is - mitől olyan különleges ez a Pattinson-gyerek?! Szerintem kifejezetten esetlenül feszeng a vásznon, főleg ahhoz képest, hogy szerepe szerint ő lenne a vámpírok non-plus ultrája. Bár igyekszik az egész film alatt olyan képet vágni, mint aki citromba harapott, valaki igazán szólhatott volna neki, hogy ez édeskevés lesz a hiteles játékhoz.

Mert hát milyen is az igazi Edward? Másik kedvenc Twilight-szakértőm, Szilvi szavaival élve: "Nem elég, hogy konzervatív, de egyben modern is; egy igazi eszménykép - rendben van, volt rá vagy kétszáz éve. Nektek pasiknak jó ha van pár esztendőtök, hogy formáljátok magatokat.."
Aha! Most már mindent értek...

Viszont Robert is beszélhetett volna Szilvivel, akkor talán tisztességesen el is játszhatta volna a rá osztott szerepet! Azért Edwardhoz is volna ám egy-két keresetlen szavam, példának okáért kétszáz év alatt már megtanulhatott volna bánni a nőkkel, legalább egy kicsikét. Tudom-tudom, fogjam be, mert mi most egy igazi eszményképpel állunk szemben: így fest a tökéletes férfi a tökéletes nőre várva - sérthetlen testtel, ám nagyon is sebezhető szívvel - a modellből színésszé avanzsált Robert Pattinson tolmácsolásában. Mert állítólag ez kell Nektek, nőknek. Tényleg ez kell?!

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] MIndenki találhat magának kedvenc szereplőt az Alkonyatban.
[/caption]

Nos, én végeztem egy rövid közvéleménykutatást szűk környezetem hölgytagjainak körében, melynek meghökkentő eredményeiről keretes írásomban olvashat a tisztelt Nagyérdemű!

A fentiek ellenére kifejezetten várom a második részt, már csak azért is, mert az előzetes alapján egy sokkal pezsgőbb, gördülékenyebb vámpír-sztorit láthatunk majd a vásznon - új rendezővel, de a megszokott szereposztással - meg aztán bízom benne, hogy rengeteg dologra fény derül végre, amit a könyv ismeretének hiányában nem tudtam hova rakni, miután felálltam kedvenc filmnézős-karosszékemből.

Ki tudja, talán még a savanyú képű Edwarddal is sikerül megbékélnem a film végére. No meg jönnek a vámpír-sanyargató vérfarkasok is, ez a fordulat pedig egész biztosan jót tesz majd a filmnek, mindemellett kiváló táptalajt biztosít majd az Edward- és Jacob-rajongók közötti emocionális villongások felkorbácsolásához. Tapasztalt, sokat látott rókaként azt hiszem rövid úton fogom elhagyni a nézőteret - az ilyesmiből jobb kimaradni, higgyétek el nekem!

Így csöppentem bele teljesen kívülállóként ebbe az egész Twilight-őrületbe. Azzal is tiszában vagyok, hogy elég csupán egy meggondolatlan mondat, egy rosszmájú megjegyzés és nekem végem, a kemény mag ott helyben kiszípolyozza az utolsó csepp véremet is a moziterem vibráló félhomályában. Ettől függetlenül már tegnap elhatároztam, hogy megadom a módját és csak azért is premier előtt, csütörtökön éjfélkor fogom megnézni az Újholdat, felkészülve a legrosszabbra is. Úgyhogy pénteken egy tisztességes élménybeszámolóval ünnepelhetjük a magyarországi bemutatót - feltéve ha túlélem az eseményt. Mert az örök 17 éves vámpír-bálvánnyal szemben én nem vagyok halhatatlan. Meg 17 éves sem. Sajnos...

A lányok szerint macsós a film

Megkérdeztem a kezem ügyébe keveredett lányokat és nőket, mit gondolnak Robert Pattinson-ról, az Edwardot alakító színészről és főállású tini-bálványról. Íme: “Szerintem egyáltalán nem nagy szám, pedig fészbúkon ő jött ki, mint jövendőbeli férjem” (Dóri, 18) “Robert Pattinson nekem nem jön be, de a mai tiniknek tökéletes. Edward pedig mindenben 100%-os, ilyen nem létezik. Utópia.” (Szilvi, 24) “Miatta néztem végig a filmet” (Szandra, 25) “Én dolgozó nő vagyok, nem érek rá az ilyesmire..” (Szilvi, 27) “Nekem nem jön be a csávó. Túl macsós, ha érted mire gondolok!” (Zsófi, 31) “Hm. A lányoknak, de főleg a tini korosztálynak tetszetős lehet, sőt lehet azért mennek el moziba, hogy végig ajnározzák a film alatt, hogy ‘jajj nézd de cuki, hát nem édes, óóóh!’, és szidják a lányt akivel összejön, és bárcsak-ők-lennének-ott érzésük legyen. Ezáltal sok fiatal lány nézi majd meg, ami ugye azt jelenti, hogy sokan mennek miatta moziba. És akkor még csak a fiúról beszéltünk, a történetről nem is!” (Janka, 23)

A szerző ezúton szeretné megköszönni két fáradhatatlan és végtelen türelemmel megáldott Twilight-szakérőjének felbecsülhetetlen segítségét, melyet a cikk megírásához nyújtottak! Ezúton is köszönöm szépen Kéri Éva és Dubovay Szilvia!