2025.01.17. 10:20
Kiképzés: somogyi sportolók is bizonyítanak a TV2 új realityjében
A kihívás miatt jelentkezett Martin Roland a Kiképzésbe. A kaposvári sportoló január 27-től látható a TV2 új honvédelmi realityjében.

Fotó: Lang Róbert
A Kiképzés a TV2 és a Magyar Honvédség közös katonai feladatokon alapuló sport-realityje, amelyben a résztvevők csapatversenyben mérik össze tudásukat.

Fotó: Lang Róbert
Stohl András vezeti majd a TV2 január 27-én debütáló új műsorát, a Kiképzést, amelyben somogyi versenyzők is megméretik magukat. Egyikük, Martin Roland azért jelentkezett a versenybe, hogy magának bizonyítson. – A katonaságról természetesen hallottam a családtagjaimtól, úgyhogy izgalmas kihívásnak tűnt ez a műsor, mert arra számítottam, hogy bepillanthatok egy számomra eddig ismeretlen világba, mondta a kaposvári sportoló, aki ha éppen nem kemény fizikai kiképzésen vesz részt, ő maga tart kiképzést. Hiszen személyi edzőként dolgozik egy kaposvári edzőteremben.

Forrás: TV2
– Nem igazán volt időm külön készülni a versenyre, csak a szokásos edzéseimet csináltam meg, mert folyamatosan dolgozom, mondta. Roland elárulta: az elzártságtól egy kicsit tartott, de a feladatoktól egyáltalán nem. – Szeretném magamnak és a vendégeimnek is bizonyítani, hogy le tudom küzdeni az akadályokat és azt is megmutatni, hogy akaraterővel el tudják érni ők is a kitűzött céljaikat, tette hozzá.
Izgalmak és Bálna hadművelet a Kiképzésben
A TV2 és a Magyar Honvédség közös sport-reality műsorának első nagy durranása a budapesti Bálna Honvédelmi Központban tartott esemény volt, amelyen a versenyzőknek a műsor házigazdáját, Stohl Andrást kellett kimenteniük.
– Nagyon izgalmas és akciódús volt és óriási megtiszteltetésnek érzem, hogy ekkora volumenű produkcióban szerepelhetek, mondta Martin Roland. Nagyon hálás vagyok érte, hogy mindezt átélhettem, az, hogy meddig jutok majd kiderül a műsorból, tette hozzá sokat sejtetően.

Fotó: Lang Róbert
Hamarosan érkezik a TV2-re a Magyar Honvédséggel együttműködésben készült, katonai feladatokon alapuló sport-reality, A Kiképzés. A Honvédelmi Minisztérium és a TV2 közös fejlesztésű formátumában, a Magyar Honvédség állományából választott négy Kiképző vezetésével civil versenyzők katonai jellegű megmérettetésekben küzdenek meg egymással a műsor 20 millió forint összértékű fődíjáért. A Kiképzés műsorvezetője Stohl András.