A leghűségesebb színházi emberek egyike a kitüntetett jelmeztervező

– A jelmeztervezés kiszolgáló művészet. Az anyagnak, a fazonnak, a stílusnak, a színnek egyaránt dramaturgiája van, de az emberben ez már egy idő után összeáll – vallja Cselényi Nóra, a kitüntetett jelmeztervező. – Segítségeim a színházi varrodák, ahol nem átlag női és férfiszabók, hanem színházi szabók dolgoznak, akiknek naponta szükség van a kreativitásukra. A jelmeztervező természetesen a színészek ruhapróbáin is részt vesz, és ott korrigál, ahol kell. Nem a színésztől, hanem a szereptől függ, hogy milyen jelmezt készíttet, de figyelembe veszi a színészek egyéniségét is, meg azt, hogy tudjon a ruhában mozogni; az asztal alá bújni vagy éppen táncolni, s ne szakadjon végig rajta a szűk szoknya vagy nadrág. Szerencsére a színészeknek csak kis hányada koncentrál a ruhapróbákon magára és nem a szerepre. 
– Mi volt az első gondolata, amikor saját színháza színpadán átvette a Kaposvár Szolgálatáért kitüntetést? 
– Öröm, hiszen boldoggá tett, hogy a város is elismerte a munkámat, és hálás vagyok mindenkinek, aki hozzásegített ehhez a díjhoz. Még különlegesebbé tette az alkalmat az, hogy nemcsak az ünnepség után, de később az utcán is odajöttek az emberek gratulálni, ami nagyon szívmelengető volt. 

– Egykor csoportos színésznek szerződött a kaposi teátrumba, így láthattuk színpadon is, aztán a jelmezeknek szentelte az életét. Ha most megkérnék: Nóra, játssz már el egy neked való szerepet, elfogadná a felkérést? 
– Biztos, hogy nem. 
– Milyen szerep lenne való önnek, amelyben teljesen önmagát adná, szinte nem is kellene játszani? Milyen ember Cselényi Nóra? 
– Soha nem gondolkozom ebben, mert boldog vagyok azzal, hogy jelmezt tervezhetek. Hogy milyen ember vagyok? Nehéz erre válaszolni. Talán a családomtól, a barátoktól és a kollégáktól lenne érdemes megkérdezni. Amit tudok biztosan, az az, hogy számomra a legfontosabb a munkám és a gyerekem, Stefi. 
– Ahogy a színészet, úgy a tervezés, rajzolás, jelmezkészítés is tehetség dolga. Honnan eredezteti a tehetséget? 
– Anyukám a miskolci színház tehetséges varrónője volt, úgyhogy talán családi vonás. Illetve nagyon érdekelt a karakterek és színdarabok elemzése, ami elengedhetetlen a színházcsinálásban. Szerencsémre csodálatos emberektől tanulhattam meg mindezt. 
– Volt vagy van művész a családban? 
– Anyukám, aki művészi szinten végezte a munkáját, mint színházi varrónő, illetve a lányom, Pénzes Stefi, aki csodálatosan énekel és rajzol. 
– Nem kaposvári születésű, de a több mint fél évszázad itt töltött idő alatt teljesen kaposvári lett, és annak is vallja magát. Néhány éve „örökös tagja” a Csiky Gergely Színháznak, ahol folyamatosan engedelmeskedik a rendezői szeszélynek… 
– Én nem szeszélynek nevezném, inkább a koncepció megvalósítására való törekvésnek. Ez egy érzékeny munkafolyamat, ahol kölcsönös együttműködéssel keressük a közös nyelvet a színdarab érdekében. Számomra nagyon fontos a folyamatos egyeztetés a rendezővel, hiszen ez alapján kell kialakítani a jelmezeket. 
– Melyik rendező melyik darabja mozgósította leginkább a fantáziáját és hívta elő „rejtett tartalékait”? Vagy ilyet ne is kérdezzek? 
– Kérdezhet, de erre soha nem tudok válaszolni, mert minden előadás új kihívás, és én mindegyiket élvezem. 
– Gondolom, olykor elbizonytalanodik a jelmeztervező is. Ki segít ilyenkor? 
– A rendezővel való beszélgetés az első és legfontosabb segítség és inspiráció számomra. Ha alkotói válságban vagyok, akkor nagyon hangosan szoktam hallgatni Mozart Requiemjét vagy Keith Jarrett Kölni Koncertjét. 
– Jelmezeinek ki az első kritikusa? 
– Hát én. Ami számomra lényeges, az az, hogy amit magamban elképzelek, azt viszontlátom-e a színpadon. Csodálatos érzés, amikor ez sikerül. Ezen felül természetesen a színészek és a rendezők is kritikusaim, habár ezt inkább együttműködésnek nevezném, mint kritikának. 
– A ruha kedvéért mindenképpen vissza kell nyúlnia az adott korba, az adott jelmezekbe. Önhöz melyik kor vagy stílus áll a legközelebb? 
– A múlt század harmincas éveit kedvelem leginkább, valamint a századfordulót, de más korszakok is közel állnak hozzám. 
– Ezek szerint el is tudná magát képzelni adott kor adott öltözetében… 
– Biztosan… 
– A magánéletében is ad az öltözködésére, és – bárhol jelenjen meg –, mindig csinos. A város napján is sportos eleganciával ült a kitüntetettek között. Virágos blézer, bohókás szemüveg. Szinte kortalan; süt önből a harmónia… 
– Köszönöm, hogy ilyennek lát. Mindig arra törekszem, hogy olyat viseljek, amiben nagyon jól érzem magam. Napszemüveget nem hordok, de imádom a különleges szemüvegeket. 

Budapesttől vidékig

• Budapesten jelenleg a Thália Színházban, a Karinthy Színházban, a Rózsavölgyi Szalonban és a Pinceszínházban láthatók a munkái. Kaposváron a 8 nő című előadáson dolgozik Kelemen József rendezővel. Ezeken kívül sok vidéki színházban is dolgozik, ami szintén nagy örömforrás számára. 

Cselényi Nóra: dobáltak vadgesztenyével és cukorkával is…

Cselényi Nóra arról is mesélt, hogy amikor a Hókirálynőben játszotta Holló Klárát, igencsak meghatódott, hiszen több gyerek is ráfeküdt, nehogy meglássa a Hókirálynő. Kedves emlékei között őrzi azt az időszakot is, amikor a gonosz boszorkányt alakította az Óz, a csodák csodája című darabban Kaposváron. – Sokszor láttam, hogy a gyerekek vadgesztenyét gyűjtenek – mondta. – Már akkor tudtam, hogy ezt mind én kapom… Volt olyan gyerek, aki valahogy mindig a fejemet találta el. Miután felújítottuk a darabot és újra elkezdtük játszani, valami ért a gesztenye cukorkává szelídült, ami azért barátságosabb.