Ami az egyiknek ócskaság, az a másiknak párját ritkító kincs

Ócska-, vagy bolhapiac. Csupa olyan jelző, ami arra utal, hogy vacak holmik árudájáról esik szó. Ám ha annyira kukába való lenne a termékkínálat, a piac sem létezne. Az árusok és a vásárlók szerint nemhogy ócskaságokat, hanem egyenesen kincseket rejt a fonyódi piac.

Tíz forint egy spulni barna cérna, ami halmokban állt egy kosárban. – Bőrvarrással foglalkoztunk és ez mind megmaradt – magyarázta Uri Imre, aki húsz éve árul a piacon. Azt vallja, hogy sok mindennek kell szerepelnie a kínálatban, mert sosem tudni, mit kapkodnak el aznap a vevők. – Előfordul, hogy a helypénzt sem tudjuk kitermelni, máskor viszont jól megy – mondta, majd a PA típusú automata fegyverek tokjáról mesélt, amelyekből szintén betárazott jó néhányat. Azt, hogy mennyien visznek belőle, már nem árulta el. Szerinte a könyvek fogynak jobban.

A másik sorban porcelánbabákkal és nagyítókészlettel is találkoztunk Farkas Istvánné asztalánál. – A porcelánbabákat felnőtt gyűjtők viszik – mondta Farkas Istvánné, aki tizenöt éve keresetkiegészítésként kezdett régiséggel foglalkozni. – Padlásokról és külföldről szerezzük be az árukészletet. Sajnos a járvány miatt mostanában nem tudtunk gyűjtőkörútra menni, így kissé megcsappant az árukészlet, pedig a rézből készült kegytárgyaknak nagy keletje van napjainkban.

– Hihetetlen, hogy mit el nem lehet adni – mondta a kaposvári Kovács Imre, akinek az árusításnál nagyobb örömöt jelent a beszerzés. – Gyakran hívnak, hogy vegyek meg hagyatékot, vagy egyszerűen csak vigyem el, mert a lakást szeretnék értékesíteni. Ha bemegyek egy ilyen lakásba, a tárgyak 99 százalékban tükrözik a személyiséget, azonnal mesélnek arról, kik éltek ott. Kell hozzá fantázia, hogy tudjam, mit hozzak el, ám előfordult már, hogy rajtam maradt, amiről azt gondoltam, azonnal megveszik – tájékoztatott a kereskedő, akinek a régi tárgyak mellett modern, csuklókímélő csúzlikat árul. – Ha jól belegondolunk, ezek a csúzlik is a régi korokat idézik, mert egy jó, házilag készített csúzlihoz kellett édesapánk cipőjének a nyelve, tejgumik, és ágak, közben pedig edzeni kellett, hogy jól fussunk, amikor kivágtuk a cipőnyelvet, vagy olyat találtunk el a csúzlival, amit nem kellett volna – tette hozzá Kovács Imre, aki legutóbb egy lyukas vázát adott el. Az eseten maga is csodálkozott. Természetesen van, amit nem szeretne eladni, mert maga is gyűjt ezt–azt.

Egy saroknyira a standjától Udvardy Tibor többnyire Angliából származó tárgyakat árul. Az apró csecse–becséktől a méretes szúró–vágó fegyvereken át a katonaládákig minden volt az asztalon, ahová kipakolt. A BBC csatorna egyik műsorában is szerepelt. Ott is látható volt néhány a tárgyak közül, amelyeket a fonyódi piacon kínált, a legérdekesebbek talán a rugós hintalovai voltak.

– A második világháború után csupán néhány évvel ilyen díjat adtak, de rengeteg hasonló érdekesség van, mindenről lehetne külön–külön hosszasan mesélni – mondta az Angliában élő magyar régiségkereskedő, akinek családja 1640–ben kapott címert törökverésért, így nem véletlen a régi tárgyak szeretete.

Ám a vásárlók nem feltétlenül ezt keresik. – A gyerekeknek ásványokat és legót nézünk, mert ezeket gyűjtik, engem viszont a festmények, a grafikák érdekelnek – árulta el Szerdahelyi Péter, aki ébenfa szobrokat és könyveket is szívesen vásárol a piacon. Ám vásárolni egyáltalán nem kötelező, mi csak gyönyörködünk, az nem kerül semmibe – mondta mosolyogva Komáromi Judit.

A régiségekben ott van a spiritusz is

– Ez a spirituszégő most a legérdekesebb nálam – mondta az egyik árus. Biztosra veszem, hogy egy gyűjtő sokat adna érte, mert különleges darab – tette hozzá.

– Vannak olyan gyűjtők, akik temérdek pénzt áldoznak gyűjteményük gyarapítására – mondta Kovács Imre. – Gyakran kérik, hogy ne is hozzam ki a piacra a hagyatékot, amíg át nem nézik. Kincsnek számít, ami másnak már nem kell. Gyakran meg sem mutatják senkinek, nehogy más is lássa, micsoda érték van a birtokukban.

Fotók: Németh Levente