idősek hónapja

2021.10.25. 09:00

Jól esne év közben az állandó figyelem időseinknek

Immár három évtizede annak, hogy az idősek világnapjává nyilvánította október elsejét az ENSZ. A nap apropóján Somogy megyénkben hosszú évek óta az egész hónapot a szépkorúaknak szentelik az önkormányzatok és az időskorúakkal foglalkozó szervezetek. A rengeteg nehézség miatt valójában kívánatos lenne, ha nem csupán a fenti időszakban, de egész évben megfelelő figyelem irányulna az idősekre.

Varga László

Fotó: Lang Róbert

Az szélesebb körű odafigyelés szorgalmazásának különösen a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatainak tükrében van nagy jelentősége. A népesség csökkenése, és az átlagéletkor növekedése miatta mára a társadalom majdnem egyharmada hatvan év feletti. A folyamatos öregedés különösen az utóbbi évtizedben gyorsult fel, amikor is az 1950–56 közötti, Ratkó-korszakban születettek is nyugdíjba vonultak.

A lakosság több mint 20 százaléka, közel kétmillió honfitársunk a hatvanöt év feletti korosztályhoz tartozik, miközben folyamatosan emelkedik az egyedül élő, magányos idős emberek száma. Habár az elmúlt időszakban törvény is született a szépkorúak védelmében, és a kormány számos intézkedése segíti őket, Adamik Mária, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) Társadalomtudományi Karának főmunkatársa szerint azonban nem elkülönülten, hanem a társadalmi reprodukció, azaz a népesség fennmaradásának szerves részeként kellene kezelni az idősödést. Teljes életútban kellene gondolkodni, és az új generációk, például a bölcsődék mellett az ő ellátásukat is egyenértékű módon kellene biztosítani.

Gyarmati Andrea szociológus a 2019-es tanulmányában a KSH adatait is felhasználva állapította meg, hogy a társadalmaknak komoly adósságai vannak az idősekkel szemben, és különösen a szociális ellátórendszert illetően vannak még teendők. Rámutat, hogy miközben az idősödéssel járó gondoskodási szükségletek folyamatosan nőnek, addig az otthonközeli ellátás (házi segítségnyújtás) még jócskán elmarad a kívánatostól, állami idősek otthonába pedig az igénylők kis százaléka jut be, és a várakozási idő is meglehetősen hosszú. Kapacitásbővítés alig történt az utóbbi időszakban, a magánotthonok pedig a legtöbbjük számára megfizethetetlen.

Ugyanakkor feltétlen pozitívum, hogy egyre több önkormányzat ismeri fel az idősekről való gondoskodás szükségességét, és sokszor erőn felül is segíti őket. Megyénkben sok vállalkozó is támogatja a szépkorúakat, a nyugdíjasmozgalom pedig a szabadidős programok biztosításával igyekszik enyhíteni a magányos idősek hétköznapjain. Ez utóbbi jelentőségét azonban még sokan nem ismerik fel, pedig a társas kapcsolatok különösen a lelki egészség megőrzésében jelenthetnek gyógyírt.

Tartanak attól, hogy bármikor visszavonható a plusz nyugdíj

Komoly bajok vannak a magyarok egészségi állapotával. A KSH szerint az egészségben megélt átlagéletkor a 70 évet sem éri el, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kimutatása alapján pedig világviszonylatban is az élmezőnyhöz tartozunk a daganatos és a keringési megbetegedésekben, valamint az ezekből adódó halálozásokban. Több ismert szakorvos a koronavírus következtében elhunyt idősek magas számát a rossz egészségi állapotukkal hozta összefüggésbe. Az éremnek azonban van egy másik oldala is. Ennek egyik részét a már említett állami intézkedések teszik ki, amelyek közül különösen a gyermekek idős szüleikkel kapcsolatos kötelezettségeinek van komoly súlya. Ez részben enyhíti, de a szociológusok szerint nem oldja meg a gondokat.

A szakemberek szerint nem kis segítséget jelent a nyugdíjprémium és a 13. havi nyugdíj. Ám már több szervezet kifejezte, mivel ezek a juttatások nem épülnek be a nyugdíjba, egy rosszabb gazdasági évben magukra maradhatnak az idősek, s a plusz nyugdíj pedig bármikor visszavonható. Az inflációkövető nyugdíjemelés elsősorban a kisnyugdíjasokat hozza nehéz helyzetbe. A nyugdíjas kosárból aránytalanul többet költenek élelmiszerre és gyógyszerre, az egészségesebb élelmiszerek, mint a hal, a teljes kiőrlésű pékáruk, a zöldségek és gyümölcsök pedig lassacskán megfizethetetlenek lesznek számukra.

Fotó: Lang Róbert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában