mindenszentek

2021.10.29. 14:00

Színes krizantémtengerben válogattak a vásárlók

Kicsit drágább, mint tavaly, de bőséges krizantémkínálat várja a vásárlókat megyeszerte. A fehér pompon virág helyett a többszínűek hódítanak.

Góz Lilla [email protected]

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Közel tízezer cserepes krizantém közül válogathattak a vásárlók az egyik kaposvári kertészetben. Már nyár elején, júniusban megkezdődött a virágok termesztése, hogy az ünnepek előtti hetekben bimbós állapotba kerüljenek. – Sok virágot kellett takarnunk fátyolfóliával, de így se úsztunk meg egy kisebb fagyáskár nélkül, a nappali száraz, napos idő viszont kedvez a krizantémoknak – mondta el Filippinyi Gergely, a virágkertészet tulajdonosa. Hozzátette: míg korábban a fehér virágok voltak a kedveltek, most egyre inkább a vegyes színűek és a barack színűek hódítanak. Megjegyezte: a megnövekedett költségek miatt idén tíz százalékos drágulást vezettek be bizonyos fajtáknál. – A testvérem sírjára vásároltam fehér és bordó krizantémot, Dombóvárról jöttem ide, mert itt sokkal szebbek és jobb árban vannak – mondta el Leitner Erzsébet.

De nem csak a kertészetben, hanem a kaposvári nagypiacon is bőséges kínálat várta a vásárlókat. – Ötszáz forinttól háromezer ötszáz forintig kínáljuk a krizantémokat, a legtöbben a nagyobb, gömb alakúakat keresik, abból is a fehéret és a sárgát – mondta el Bálint Erika. Hozzátette: nem emeltek, náluk a tavalyi árakon kaphatóak a virágok. Az élővirágokból készült koszorúkból sem volt hiány. – A nordmann fenyő alapra készült krizantém koszorú drágább, de sokan keresik ezt, a művirágok kevésbé kedveltek – mondta el Szalai Erzsébet kerekedő.

 

Szálal krizantémot pedig négyszáz forintért kínálják. – Átlagosan 8-10 szálat visznek a vázákba, a krém színűt keresik nagyon – mondat el Takács Erika, aki Somogysárdról hozta a méretes fejű virágokat. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összeállítása szerint idén nemcsak a hőség, az erős napsütés, hanem az EU általi sokszor gondolkodás nélküli növényvédőszer betiltások sem kedveztek a krizantémtermesztésnek. Ennek ellenére ez évben is több mint 10 millió tő krizantém terem hazánkban.

Vitamingyűjtés disznóságokkal fűszerezve

– Itt a tél, kell a vitamin, ezért C-vitaminban gazdag savanyú káposztát vettem és almát, szőlőt az unokáknak – mondta el egy nyugdíjas kaposvári vásárló. Az őszi gyümölcsök mellett a hétvégéi főzéshez szükséges zöldségek kerültek a kosarakba. – Csak annyit visznek, ami a napi szükséglet, nem divat már zsákosan vinni a krumplit, hagymát – mondta el Rádóczi Imre kereskedő. Hamar elfogyott náluk a gesztenye és a mézédes mandarin is kelendő. Héjasan már ezer forintért is vásárolhattunk héjas diót. Sorakoztak a paprikafüzérek a standokon. Igazi különlegességeket, mint például homoktövises macaront, mákkal, gyömbérrel és dióval ízesített mézet is kínáltak a termelők. A kosarakba hurka, kolbász és friss tepertő is került.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában