tökfejbelövők

2021.11.17. 11:24

Népes íjászcsapat verbuválódott Péterhidán

Megtartotta első, nem hivatalos versenyét a péterhidai és környékbeli íjászokból összeállt csapat.

K. G.

Fotó: MW

Az aprócska zsákfalu elején, a régóta gazdátlanul álló egykori focipálya adott otthont a rendezvénynek, melyet az idei évtől Sztranyák Gergely, a verseny egyik szervezője bérelt ki az önkormányzattól. Eredetileg lovaknak szánták a közel kéthektáros területet, legelőnek a nyári időszakra, de addig is kivitt egy szalmabálát, és két nagyobb gyermekével arra lőttek célba íjjal kikapcsolódás gyanánt. Aztán egyszer csak azt vette észre, hogy a faluból egy csapatnyi gyerek állt előtte, akik mind lőni akarnak.

Rövid időn belül csatlakozott a csapathoz Szutyányi Ákos, aki az évek alatt több gyerek­íjat vásárolt saját költségére, hogy azokon az eseményeken, ahol igény van rá, egészen a legkisebbektől tudja népszerűsíteni a magyar ősök örökségét.

Faragó Attila, a Kanadából hazatért lovasíjász is csatlakozott a csapathoz, technikai tudásával, edzői tapasztalatával járul hozzá a közösség fejlődéséhez.

A most megtartott verseny legfőbb célja az volt, hogy egy baráti, családias összejövetel keretében összegyűljenek azok az emberek, akik hisznek a magyar nemzeti értékek, így az íjászat megőrzésének fontosságában. Végül 15 felnőtt és 14 gyerek teljesítette a feladatokat, mindannyian elismerő oklevelet kaptak. A 70 látogatót egész nap forró teával és kávéval, zsíros kenyérrel, és a háziasszonyoknak köszönhetően pogácsával, süteményekkel vendégelték meg.

Fotó: MW

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában