Esküvőkiállítás

2022.01.08. 19:40

Házasodni vágyó szerelmespároknak kötelező a kaposvári kiállítás

Tizenkettedik alkalommal közel harminc kiállító kínálta szolgáltatásait és portékáit a Somogyi Esküvő Kiállításon a kaposvári Dorottya Hotelben. Két napon át várják a házasulandókat és családjaikat, hogy segítsenek megtervezni nagy nap minden részletét.

Góz Lilla

Kiss Violetta párjával érkezett a XII. Somogyi Esküvő Kiállításra. – Annyi sok szép dolog van itt, csak kapkodom a fejem: egy menyasszonyi ruha nagyon tetszik, megbeszéltük, hogy jövő héten a szalonban meg is próbálom – mondta el a kaposvári menyasszony, aki öt év udvarlást követően kötné össze az életét idén ősszel párjával, Szabolccsal. – Nem szeretnénk nagy esküvőt, nem leszünk többen hatvan főnél, így is nem kicsit kell zsebbe nyúlnunk – tette hozzá a vőlegény. 

– Közel harminc kiállító vett részt a tizenkettedik Somogyi Esküvő Kiállításon, tánc-és divatbemutató, nyereményjátékok is színesítették a programokat – mondta Bagladi Bettina főszervező. Hozzátette: a kiállítás résztvevőinek köszönhetően a teljes esküvő leszervezhető a kísérő ajándéktól egészen a menyasszony cipőig, de egyre többen inkább profi szakemberre bízzák a feladatokat. – Szeretnének keveset idegeskedni, hogy a nagy napjuk valóban róluk szóljon, mi segítünk abban, hogy ez tényleg így legyen – jegyezte meg Bagladi Bettina

Lovász Márta kaposvári divattervező legújabb kollekcióját mutatta be a kiállítás kifutóján. – Csipkével díszített, szűk sziluettes menyasszonyi ruhát készítettem. Az örömanyák esetében az angol elegancia dominál arany, menta, púder és pasztell színekben. A vőlegényeknek pedig olyan ceremóniaöltönyöket  kínálunk, amelyekben brokát díszítés is megjelenik– tette hozzá a divattervező. Kiemelte: volt érdeklődője több száz kilométerről, aki a májusi esküvőre kereste leendő viseletét.

Kőszeginé Törköly Ágnes különleges, meseszerű menyasszonyi ruháit mutatta be a kiállításon. – A legújabb modellek nem hófehérek, hanem inkább csontszínűek, a krémes, púderes árnyalatok hódítanak, nem hiányozhat a csipke díszítés a felső részeken – mondta el az Ági Szalon tulajdonosa. Hozzátette: a szűk és A vonalú fazon mellett a bő, királylányos szoknya is kedvelt, de egyre inkább hódítanak az abroncs nélküli könnyedebb ruhák, amelyeket szívesen viselnek vízparti helyszíneken a menyasszonyok. 

Forrás: Muzslay P.

– Fontos, hogy a fotókon tartós és mutatós sminkben jelenjenek meg a menyasszonyok, egyre nagyobb hangsúlyt is fektetnek erre – mondta Kőszegi Viktória sminkes. Hozzátette: hódítanak az extrém sminkek, a bátrabbak az élénkebb színektől sem riadnak vissza. 

Berkes Sándor és párja Edit esküvői táncoktatásban segített a házasulandó pároknak. – Színes a paletta a klasszikus táncoktól az extrémig, jelenleg a mixek hódítanak, amelyek betanítására átlagosan 6-8 órára van szükség a képességek függvényében – tette hozzá a táncoktató. 

Az örömanyáknak is fontos stílusosnak lenni a nagy napon. Fotó: Muzslay P.

Habár egy ideig a fehér volt a divat, de most újra hódítanak a sárga aranyból készült karikagyűrűk – mondta el Sámoczi Andrea, a kaposvári Glam Ékszer tulajdonosa. Hozzátette: a menyasszonyok gyűrűjéből nem hiányozhatnak a csillogó kövek, a férfiak pedig inkább a vastagabb, egyszerűbb fazont kérik.

Gelencsér Attila, országgyűlési képviselő nyitotta meg a kétnapos eseményt, köszöntőjében elmondta: a számok azt mutatják, hogy az elmúlt években fellendült a házasodási kedv hazánkban. – 2010-ben harmincötezren, tíz évre rá 2020-ban 67 ezren kötöttek házasságot Magyarországon, 1986 óta nem volt ilyen magas a házasodási kedv, mint most, a válások pedig 1958 óta nem voltak ilyen alacsonyak – emelte ki az országgyűlési képviselő.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában