Aszteroida

2022.01.20. 20:00

Somogyból is látták a Földet megközelítő kisbolygót

Megközelítette egy aszteroida a Földet, de szerencsére nem vált be Adam McKay rendező jóslata és csak elhaladt mellettünk. Aki jól fürkészte az eget - és felnézett - hétfőn este, se persze megfelelő felszereléssel tette ezt, az láthatta, amint az 1994 PC1 jelzésű kisbolygó Földünk közelébe ér.

Koszorus Rita

Fotó: Shutterstock

A Vega Csillagászati Egyesület tagjai így tettek és közülük többen Somogy megyéből is kiszúrták a még név nélküli, 1 kilométer kiterjedésű űrsziklát. Az egyesület azt írja honlapján, hogy a kisbolygó mintegy kétmillió kilométerre haladt el bolygónktól, ami mintegy 25 százalékkal nagyobb távolság volt, mint ahogyan teszi majd ezt a James Webb Űrtávcső. Sok kisbolygó közelítette már meg planétánkat jobban, de azok közül csak ritkán ilyen méretűek. Az 1994. PC1 akkora lehet, mint a new york-i Empire State Building közel háromszorosa, de még a világ legnagyobb felhőkarcolójaként számon tartott dubai 828 méteres Burj Khalifánál is méretesebb. A kutatók szerint egy ilyen kiterjedésű aszteroid 600 ezer évente csapódik a Földbe, szerencsére ez nem most volt. De az is valószínűnek tűnik, hogy ilyen közel a következő 200 évben nem érkezik Földünkhöz a másodpercenként 19,56 kilometeres sebességgel száguldó aszteroida. 

Természetesen a különleges égi jelenség a Zselici Csillagparkban dolgozó szakemberek figyelmét sem kerülhette el. 

Mosoni László, a Zselici Csillagpark vezetője elmondta: az elmúlt években időről-időre lehet hallani arról, hogy megközelítette a Földet egy nagy test. – Ezek nem veszélyeztetik a földi életet, de nem tudhatjuk előre, hogy lesz -e olyan, amely becsapódik majd. A most elhaladt űrszikla kétmillió kilométerre közelítette meg a Földet, amely más testekhez képest közelinek mondható. A legtöbb általunk megfigyelt test, sokmillió kilométerre halad el a Naprendszerben. Akkor lenne veszélyes ha 400 ezer kilométernél közelebb jönne. A közelsége és a mérete miatt számít veszélyesnek ez az aszteroida. Még 2013. februárjában volt a cseljabinszki hullás, az "csak" húsz méteres volt, mégis nagy riadalmat és pusztítást okozott. Egy az 1994. PC1-hez hasonló méretű még ennél is pusztítóbb lenne.

Mosoni László hozzátette: a napokban elhaladt kisbolygóhoz hasonló testek útja során módosulhat a pályája, ezért várható, hogy ha legközelebb erre tart már más pályán érkezhet, amelyről nem tudjuk, hogy ismét elkerül -e. 

Robert McNaught fedezte fel a szóban forgó kisbolygó, 1994. aug. 9-én az ausztráliai Siding Springs Csillagvizsgálóból, természetesen innen ered a jelölése. Az 1994. PC1, egy Apollo-típusú kisbolygó, amely egyben a Földre potenciálisan veszélyes kisbolygó. Az említett csillagot már 47 éve figyelik a kutatók, így azt is jól tudták, hogyan mozog majd. A Földet 0,33 holdtávolságra is megközelítheti, amely nagyon közeli elhaladást jelent, de ütközést nem.

Schmall Rafael észlelése

A különleges csillagászati esemény alkalmából online észlelést tartottak az egyesület tagjai. Schmall Rafael Kaposfőről figyelte meg az űrsziklát. – Nagyon izgalmas volt, ahogy az aszteroida becsúszott a kép alsó harmadába és aztán ment felfelé, írta beszámolójában. 

Vámosi Flórián észlelése

Vámosi Flórián pedig Hetesről látta meg a közeledő kisbolygót távcsövével. – A felvételt Hetesről, a távvezérelhető csillagvizsgálómból készítettem, amelyet Szigetszentmiklós környékéről kb. 200 kilométer távolságból vezéreltem a mobiltelefonomról. A holdfény sajnos bevilágított a kihuzat csöve mellett, ezért keletkezett a látható képhiba, fogalmazott. Vámosi Flórián a távolódó kisbolygót is lefotózta szerdán. – Lassult az égen a mozgása, a számításoknak megfelelően. Ezt abból látjuk, hogy ugyanakkora idő alatt, jóval rövidebb csíkot húz a képen, ezért az ugyanazt az égterületet leképező fotókon lassabban haladt át. A képen látható folyamatos csík egy műhold nyoma, ahogy látható az objektum előtt is áthaladt. Ilyen módon zavarja a csillagászati méréseket az egyre több felbocsátott műhold.

Vámosi Flórián szerdai felvétele a kisbolygóról.

Külföldi észlelők videót is készítettek a jelenségről, a világ minden csillagásza számára különleges nap volt ez. A lenti videót Puerto Ricóban készítették.

Borítókép: Illusztráció 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában