Kihajtási ünnep

2022.04.24. 09:55

Egész éves munkáért elismerés járt az ökörnek

A hétvégén a nyári legelőikre hajtották a Krisna-völgy szarvasmarháit, és egyben egy sajátos szertartás keretében megköszönték az ökrök egész éves munkáját. A védikus kultúrkörben szinte az egész élet ezek körül az állatok körül forog, mert a bikák az apát, a tehenek az anyát szimbolizálják.

Kovács Gábor [email protected]

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Déva, a hatalmas fekete ökör türelmesen fogadta, hogy a homlokára virágfüzért aggassanak, és indiai motívumokkal díszített terítőt borítsanak rá, amikor megkezdődtek az ünnepség előkészületei. 

– Déva tizenkét esztendős, már a szülei is a Krisna-völgyben látták meg a napvilágot –mutatta be a gondozója, Kósa Antal. – Lassan nyugdíjba készül, mert tavaly nagyon keményen dolgozott, és emiatt egy kis sérvet kapott, ezért kíméljük. Ezen a ceremónián ő képviseli a többi ökröt, rangidősként. 

Déva és gondozója Kósa Antal. 
Forrás: Lang Róbert

Füstölőt, mécses gyújtottak az ökör előtt, és virágokkal szórták tele, ebbe a műveletbe a vendégek is bekapcsolódtak énekszó kíséretében, majd fűvel és almával kínálták az állatot. 

A vendégek is bekapcsolódtak a szertartásba. 
Forrás: Lang Róbert

A somogyvámosi Krisna-tudatú hívők közösségével együtt 70 szarvasmarha él. Legutóbb egy hét alatt öt kisboci született.

– Változó az állomány, mert én úgy szoktam mondani, hogy van egyfajta tehén családtervezésünk, hogy tudjuk, mennyi állatot akarunk tartani – mondta Kósa Antal, aki 1995 óta teljesít szolgálatot a szarvasmarhák mellett Somogyvámoson. – Nekem ők olyanok, mintha a családtagjaim volnának. Vannak köztük, akik a testvéreim, a gyermekeim vagy éppen a szüleim.   

A Krisna-völgyben akkor is megbecsülik a marhákat, ha traktort is látni a gazdaság körül. Az ökrök sok hasznot hajtanak, Déva például akkor sérült meg, amikor krumplit pörgettek és szántottak ki egy szerkezettel a földből. Most az igazi tavasz beköszöntével friss fű vár a kérődzőkre. 

A magyar hagyománynak is megfelel, hogy Szent György napján hajtják ki először a teheneket, náluk ez az április végi időszak, magyarázta Jurkovics István kommunikációs referens. A faluban élők közösen hajtják ki az állatokat, és énekkel, tánccal és lakomával tisztelik meg ezt az eseményt. Erre a rendezvényre különleges ételek készültek, amelyeket meg lehetett kóstolni az éttermükben. Három busznyi vendég érkezett a ceremóniára, akik a templomot is bejárták. 

Hálásak az állataiknak

Ahogy az anya gondoskodik a családról, úgy gondoskodik a tehén a közösségükről, fűzte hozzá Jurkovics István. Lakto-vegetáriánusok, vagyis tejtermékekből készítenek sok különleges ételt. Náluk az ökrök ugyanúgy dolgoznak a földeken, ahogy a régi magyar hagyományos gazdaságokban. A vallási okok mellett a hétköznapi tisztelet is megmutatkozik a szarvasmarhák iránt. Ahogy hálásak az anyatermészetnek, más szóval a földanyának, hasonló hálát és tiszteletet éreznek azok iránt az állatok iránt is, akik segítik az életüket.    

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában