Svájci felkészülés

2022.08.06. 15:35

Lefőzné az egész világot a kaposvári vendéglátós

A luxemburgi szakács világbajnokságra készül Steiner Péter. A kaposvári származású vendéglátós a svájciak csapatát erősíti és már hónapok óta gyakorolnak, hogy közétkeztetés kategóriában lefőzzék versenytársaikat a világbajnokságon.

Góz Lilla

Steiner Péter a kaposvári Széchenyi iskolában tanult vendéglátó technikusként, majd a Kaposvári Egyetemen diplomázott. Kalandra, a világ megismerésére vágyott, ezért 2010-ben Svájcba ment, ahol vendéglátásban kezdett el dolgozni. – Először vidéki hotelekben dolgoztam, majd egy szusis vállalkozásnál töltöttem el öt évet, utána pedig a Luzern Kanton Kórház japán éttermében dolgoztam, ahol jelenleg is vagyok – mondta a fiatal kaposvári vendéglátós. 

Hozzátette: munkahelyén nagyon sokat fejlődött és mára olyan magas szintre jutottak, hogy társaival elindulhattak közétkeztetés kategóriában a világbajnokság svájci válogatóján. – Két kórház állt össze és egy hat fős csapatot alkotunk. Nagy örömünkre sikerült megnyernünk a svájci versenyt, így november 25-én a luxemburgi világversenyre kvalifikáltuk magunkat – mondta el Steiner Péter

December másodikán derül ki, hogy kategóriánként ki lesz a győztes. – Százhúsz vendég számára kell főznünk levest, salátát, három főételt halból, húsból és egy vegánt, valamint desszertet is kell tálalnunk – sorolta a feladatokat a vendéglátós. Hozzátette: január óta készülnek a megmérettetésre, már több próbafőzést tartottak. – Öt óránk lesz a főzésre, utána kell tálalni, én főként a hal- és a marhahús főételekért felelek és több szószt is elkészítek, de segítek a levesnél és a salátáknál is – jegyezte meg Steiner Péter. 

Hozzátette: a magyar csapat is kvalifikálta magát a világversenyre. – Bíztam benne, hogy találkozom majd velük a versenyen, jó lett volna a honfitársakkal szakmázni egy kicsit, de nem egy csoportba kerültünk – mondta. 

Steiner Péter ma már kettős állampolgár: a magyar mellett megkapta a svájci állampolgárságot is, azonban amikor csak lehet, hazafelé veszi az irányt. – A nyár folyamán is több hetet itthon töltöttem – mondta. – Élvezem a kánikulát a Balatonon. Végleges hazatérést ma még nem tervezek, de a későbbiekben lehet, hogy a kint megszerzett tudást egyszer talán itthon kamatoztatom majd – tette hozzá. 

 

Alázat kell hozzá 

Steiner Péter elmondta: sokat nyaralt nagymamájánál és a szünidőben segített neki a főzésnél, ez alapozta meg az érdeklődését a szakács szakma iránt. – Csak alázattal és szívvel-lélekkel kell csinálni a vendéglátást és a legnagyobb elismerés, mikor a vendégektől pozitív visszajelzést kapok – tette hozzá a kaposvári vendéglátós. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában