Nem a nagyhatalmaké a világ, de erősödnünk kell hitünkben

Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke az Úr közelségéről beszélt előadásában, s mint mondta, a jelenlegi időszakban, amelyben életünk – és a szociális szférában dolgozók végzik felelősségteljes szolgálatukat –, biztató meghallani e három szót: az Úr közel. S hogy miként tapasztalhatjuk meg mindezt? A püspök szerint Isten úgy mutatta meg közelségét, hogy karácsonykor elküldte hozzánk egyszülött fiát, Jézus Krisztust – bebizonyítva, hogy van, létezik, hiszen fia konkrét valósággá lett. Isten megígérte, hogy kiterjeszti határtalan szeretetét, amelyet érezhetünk; az idők folyamán sem engedte el a kezünket, és nem teszi ezt ma sem. Ha hagyjuk, vezet bennünket és a belőle áradó öröm adhat értelmet életünknek, hiszen ismerjük a buzdítást: Örüljetek az Úrban mindenkor! A püspök az aggódás helyett elmondott imádságra helyezte a fókuszt, illetve a gyakori hálaadásra, és a kérésre, hogy legyen minden a Teremtő akarata szerint. 

Magánemberként és egyházvezetőként is egyre gyakrabban azon kapja magát, hogy szomorú, mivel folyamatosan sok probléma szakad rá. Ilyenkor Garai Gábor soraival fohászkodik: „Jókedvet adj, és semmi mást, Uram! / A többivel megbirkózom magam.” Állítja: a közbenjáró könyörgés felettébb hatékony eszköz, s hiszi: Isten meghallja imáit. Azokat is, amelyekben arra kéri az Urat, hogy vessen véget a háborúnak. Reggelente azért könyörög, hogy Isten kényszerítse a világ vezetőit – akik arra kaptak mandátumot, hogy minden emberért felelősek legyenek –, hogy emelkedjenek felül gyarló, önző érdekeiken és üljenek tárgyalóasztalhoz. Azért is könyörög, hogy az Úr mindannyiunkban munkálkodjon, s a magunk helyén békességszerzők lehessünk. 

Szemerei János, a Nyugati Evangélikus Egyházkerület püspöke előadásában Zakariás próféta próféciája kapcsán idézte az Ószövetség képeit, azt bizonyítva: a Történelem Ura az évezredek során milyen különös módon mutatta meg hatalmát olyan helyzetekben is, amikor azt gondolták az emberek, hogy erre már nem sok remény és esély van. Háború dúl a szomszédunkban, a világjárvány sem csengett még le, így nem csoda, hogy meg vagyunk egy kicsit „szeppenve”. A püspök utalt egyebek mellett a választott nép egyiptomi szolgaságból való szabadulására, az asszír birodalom királyának fogságából való szabadulásra, valamint a babiloni fogságból való hazatérésre. Szemerei püspök is hangot adott annak: a bennünk és a templomban velünk lakó Isten mindig megőrzi népét. Ez nemcsak a múltban, a történelem folyamán volt így, hanem így van napjainkban és a jövőben is ekképp lesz, s ez lehet legnagyobb reményforrásunk, hiszen Isten sose hagyta magára az övéit. 

– A mi szolgálatunknak – nemcsak egyházvezetőként, hanem lelkészként is – egyik legnehezebb része, amikor koporsónál, urnánál kell állnunk – mondta Szemerei János püspök. – Ugyanakkor, nekünk, hívő embereknek ugyanaz a többletünk is megvan, hogy képesek vagyunk valami vigasztalót dadogni a gyászolóknak, akik mindent reménytelennek gondolnak, mivel sose láthatják már szerettüket, aki életük része volt. Hívő emberként mégis elmondhatunk valami rendkívül fontosat, ami vígaszt nyújthat mindannyiunknak: a mi Urunk azt ígérte, nem a halálunkig tart a lét; a még szebb még hátravan. Engem is nyomaszt az elmúlás szörnyűségével való szembesülés, de fantasztikus, hogy tudjuk: Jézus azért jött el, hogy kinyissa számunkra azt az országot, amit emberi elmével elképzelni sem tudunk, ahogy a Szentírás írja. A történelem Ura végigkísérte sorsunkat, most sem hagy magunkra. Bízzunk abban, hogy nemcsak a nagyhatalmak kezében van a világ. Létezik egy sokkal nagyobb hatalom, aki szeret bennünket, aki bízik bennünk, törődik és gondoskodik rólunk. Mi az Ő kezében vagyunk akkor is, amikor a legnehezebb tragédiákat éljük át. 

Varga László kaposvári megyés püspök azt emelte ki tanításában: olyan időket élünk, hogy megrostálnak bennünket, ezért hitben és szeretetben meg kell erősödni mindannyiunknak, hogy segíthessünk azon testvéreinknek, akiknek sokkal nehezebb a lét, mint nekünk. Mások megerősítése nem szó, hanem sokkal több annál: tett. Tudunk-e hitből fakadó szeretetből ott állni azon testvéreink mellett, akiket kétség gyötör, akik félnek a holnaptól, akik elveszítik a munkájukat, s attól tartanak, hogy nem látja majd el őket az egészségügy? – fogalmazta meg kérdését a főpásztor, s újabbakkal tetézte: Készek vagyunk-e másként gondolkodni és cselekedni, mint ahogy eddig tettük? Isten ugyanis bennünk él, és szomjazza a mi szeretettel teli tekintetünket a szenvedőkben, szomjazza az érintésünket a magánytól félők körében. 

A püspök úgy érzékeli: ha az előttünk álló esztendő sötétebb lesz a mögöttünk hagyottnál, a legkisebb fény is óriási segítség, igazodási pont lehet, ám hogy akarunk-e világosság lenni a körülöttünk lévő sötétségben, a válasz mindenkinek ott van a szívében – summázott a főpásztor, akinek meg­győződése: sokakban ott munkál a megtérés iránti vágy. 
 

„Gyönyörű nap van, és én nem láthatom”

Mindhárom püspök-előadó köszönetet mondott a szociális és a gyermekvédelmi ellátórendszerben dolgozóknak, majd az egyházi vezetők megáldották a jelenlévőket. A léleknyitogató végén Nábrádi Csilla, az SZGYF Somogy Megyei Kirendeltségének igazgatóhelyettese a bennünk bujkáló változás-változtatás lehetőségére irányítva a figyelmet, megható történetet mesélt el a „Vak vagyok, kérlek, segíts!” felirat mögött a földön ücsörgő koldusról, akinek fémdobozába nem túl gyakran dobtak pénzt a járókelők. Egészen addig, míg egy ifjú hölgy a felirat hátlapjára azt nem írta: „Gyönyörű nap van, és én nem láthatom”… 

Fotó: Kovács T.