Öldöklés a Balatonnál: borzalmas, kegyetlen dolgok történtek a vízen és a parton

Míg ma fürdőzők ezrei látogatják a magyar tenger mindkét partját, az 1560-as évektől kezdve a déli part török kézre került, az északi part pedig keresztény uralom alatt maradt. A helyzet még drámaibb volt, hiszen akkoriban a Balaton másfélszer nagyobb volt a mainál, a mostaninál 2,5 méterrel magasabb vízállás uralkodott, Tihany pedig valódi szigetként emelkedett ki a hatalmas vízfelületből. A Habsburg Birodalom és az Oszmán birodalom számtalan kisebb csatát vívott az ország ezen részén.  

Északon keresztények, délen törökök – a magyar tenger kettészakítva

A szinte áthatolhatatlan mocsaras partvidék és a hatalmas vízfelület komoly stratégiai akadályt jelentett mindkét fél számára. A törökök számára szinte lehetetlen volt szárazföldön megközelíteni az északi part gazdag zsákmányt ígérő településeit – kivéve télen, amikor a tavat vastag jégréteg borította a Balatont.

Török naszádok csaptak le a keresztény falvakra

"Az egész nyáron reánk csatáztak a törökök sajkáikon szüntelenül" – panaszolta 1657-ben Karacsics Mátyás tihanyi kapitány. A törökök már 1555-ben bevetettek félelmetes hadihajókat a Balatonon, majd két végvárat is emeltek a déli parton: Bolondvárat és a foki palánkot. Innen indultak halálos portyáikra a keresztény területek ellen!

Az egyik legvakmerőbb támadás során 1647 júniusában négy sajkával keltek át az északi partra a foki törökök, akik közül negyvenen Veszprém felé vették az irányt. Szerencséjük azonban nem tartott ki – a veszprémi helyőrség időben értesült érkezésükről, és kegyetlen mészárlást rendezett közöttük: 29 török portyázót kaszaboltak le, kettőt pedig fogolyként hurcoltak el!

Brutális rajtaütések és embervadászat a vízen

A sajkáknak nevezett, ágyúkkal felszerelt török naszádok valóságos rémet jelentettek! 1589-ben például öt sajkával Tihanyra támadtak és tíz embert hurcoltak el rabszolgának! De a keresztény végváriak sem maradtak adósok – ők is rendszeresen átkeltek a török területekre, hogy foglyokat ejtsenek és zsákmányt szerezzenek!

1579 nyarán 60 bátor tihanyi katona csapott le a foki vásárra, de az időközben riasztott endrédi helyőrségtől súlyos veszteséget szenvedtek. Ugyanezen helyőrségből került ki az a 60-70 fegyveres, akik 1641-ben, valószínűleg ugyancsak vízen át tört be oszmán területre. Ők Endréd alatt 3-4 embert vágtak le, hatot pedig élve magukkal vittek.

A foglyok, akik aranyat értek

A portyák célja elsősorban nem az öldöklés, hanem a foglyok szerzése volt. A rabokat csak magas váltságdíj (sarc) lefizetése után engedték szabadon. A rabkereskedelem elképesztő bevételi forrást jelentett a zsoldjukat gyakran hónapokig nem látó végvári katonáknak. A források szerint egyes rabok családja vagyonokat fizetett szeretteik szabadságáért!

Kegyetlen összecsapás a nyílt vízen

Az 1600-as évek közepén lélegzetelállító ütközet zajlott le a Balaton kellős közepén egy magyar és egy török sajka között. A két félelmetes hadihajó összecsapásában a törökök kerekedtek felül – a magyar hajó parancsnoka és 15 embere életét vesztette a kíméletlen küzdelemben, négy hajdú pedig török rabságba került. De a legvéresebb balatoni csata 1657 augusztusában zajlott, amikor Karacsics Mátyás tihanyi kapitány emberei fényes győzelmet arattak a török portyázók felett. "Elevent kilencvenegyet fogtunk és harmincnégy fejet. A Balatonba is sok veszett bennek. Az mint megértettük, százhatvankettő hiányával mentek haza" – számolt be a diadalról a kapitány.

A hajók rettegésben tartották a Balatont

A 20 méter hosszú, ágyúkkal felszerelt naszádok igazi harci gépek voltak! A keresztény hajókat osztrák mesterek készítették fenyőfából, a törökök viszont strapabíró tölgyfából ácsoltatták hajóikat szerb építőmesterekkel. A legénységet 33 fegyveres alkotta egy vajda vagy török oldalon egy reisz parancsnoksága alatt. A magyar naszádok orrában kettő, tatján pedig egy kiskaliberű ágyú ontotta a tüzet, míg a török sajkák orrában egyetlen, de halálos pontosságú löveg volt. A hajókat evezőkkel és háromszögletű vitorlával szerelték fel, ami elképesztő sebességet biztosított a támadóknak. Mivel a Balatont nem kötötte össze vízi út a Dunával, a hajókat szekereken (!) kellett a tóhoz szállítani – elképesztő logisztikai teljesítmény a 16-17. században. A hajókat előbb Bécsig úsztatták le a Dunán, ahol fegyverzettel szerelték fel őket, majd onnan indultak további útjukra szekerekre pakolva.

A jégen is dúltak a harcok

A fagyos Balaton sem jelentett akadályt – a telet kihasználva a törökök gyakran a befagyott tavon törtek előre! Az akkori hidegebb éghajlat miatt a tavat decembertől gyakran egészen március végéig összefüggő jégtakaró borította, ami tökéletes utat kínált a fosztogató portyázóknak. Sőt, a jégtakarón párbajokat is vívtak a szembenálló felek bátor harcosai. A korabeli források szerint nemegyszer a zamárdi-tihanyi révnél találkoztak a kihívott felek, hogy eldöntsék, ki a bátrabb és ügyesebb harcos. E véres párbajok gyakran halálos kimenetelűek voltak.

A háborús korszak vége

• A balatoni tengeri csaták kora 1686 után véget ért, amikor Buda visszafoglalásával a keresztény seregek a tó déli partját is visszaszerezték. A viharos évszázadokat szerencsére a béke időszaka követte, és a Balaton újra a nyugalom szigete lehetett.
• A keresztény hajókat a Dunára szállították át vagy egyszerűen az enyészetnek adták, hiszen a Habsburg hadvezetés szükségtelennek ítélte a hajóhad további fenntartását. Az 1699-es karlócai békével végleg lezárult a török hódoltság korszaka Magyarországon, és a "magyar tenger" ismét a békét és nyugalmat szimbolizálta – egészen napjainkig, amikor már csak a strandokon és vitorlásversenyeken "csatáznak" az emberek!

forrás: Végh Ferenc: A "balatoni hadiflotta" a török korban