A jövő a csendes sokaságé is, akik háttérben maradnak

A különféle ösztönzők ma torz képet rajzolnak arról, mit jelent "értékes" állampolgárnak lenni. A CSOK, a babaváró hitel, a gyerekeseknek járó adókedvezmények és a bolti sorban előreengedés mind azt erősítik: aki gyereket nevel, annak több jár. De mi van azokkal, akik nem így élnek – nem azért, mert nem akarnak, hanem mert nem tudnak?

Rengeteg nő – és férfi – él ma Magyarországon, akik szívesen alapítanának családot, de nincs párjuk, vagy egészségügyi okokból nem lehetséges számukra a gyerekvállalás. Ők nem „önzők” vagy „karrieristák”, hanem ugyanúgy a társadalom részei, akik szintén vágynak szeretetre, közösségre, és sokan közülük éppúgy hozzájárulnak a közjóhoz, mint a szülők: tanítanak, ápolnak, dolgoznak, adóznak. Mégis, mintha ma már szitokszóvá vált volna a „gyermektelen” kifejezés, és automatikusan „problémásnak” bélyegződnek azok, akiknek nincs családi autójuk, pelenkázótáskájuk vagy bölcsődei beiratkozási időpontjuk.

Ez a fajta társadalmi hozzáállás nemcsak kirekesztő, de méltatlan is. Mert miközben a gyerekes családokat támogatni kell – ezt senki nem vitatja –, az élet nem mindig ad mindenkinek egyenlő esélyeket. A jelenlegi közbeszéd azonban nemcsak preferál, hanem megbélyegez. Azokat, akik nem tudnak gyereket vállalni, gyakran láthatatlanná teszi. 

Itt lenne az ideje annak, hogy a felelősségteljes életvitelt, az empátiát, az öngondoskodást és a társadalmi hozzájárulást ismerjük el – függetlenül attól, hogy valaki szülő-e vagy sem. Ideje lenne felhagyni azzal a gondolattal, hogy csak az számít, aki „anyuka vagy apuka”. A csendes sokaság a háttérben marad, de ők is terheket cipelnek, csak másmilyeneket.

A jövő nem csak a gyerekeinké. A jövő mindannyiunké.