ünnep

2017.12.21. 18:26

Rekordévet zárt a Videoton

Évzáró ünnepséget tartott csütörtök este a sportcsarnokban a Kaposvári Videoton: kiemelkedően sikeres évet zárt az ipari társaság.

Harsányi Miklós

Rekordösszegű bevételt értek el, s az idén minden korábbi foglalkoztatási csúcsot megdöntöttek: volt olyan időszak, amikor egyidejűleg 1865 munkásnak biztosítottak megélhetést.

– Van ok az ünneplésre – mondta Fábián Balázs, a Kaposvári Videoton ügyvezető igazgatója. – Olyan sikert értünk el közösen, ami az előzetes terveket is messze felülmúlta: a tavalyi 29 milliárd forinttal szemben 34 milliárd forint volt a bevételünk, s szerintem a jövő szempontjából rendkívül fontos, hogy 1,3 milliárd forintot fordítottunk technológiai korszerűsítésre, fejlesztésre: elsősorban a fröccsöntő gépparkot modernizáltuk.

A kaposvári gyár termékeiből a távoli kontinensekre is szállítanak, s az idén új, sokat ígérő üzleti megállapodást írtak alá: 2017-ben egy mexikói autóipari vállalattal alakítottak ki ígéretes kapcsolatot. Fábián Balázs rámutatott: már javában zajlik a 2018-as üzleti év előkészítése. A gazdasági fellendülés nyomán további számottevő növekedéssel számolnak, céljuk, hogy bevételük – nyereség mellett – meghaladja a 40 milliárd forintot, s ezen kívül kapacitás bővítő beruházást is végrehajtanak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában