bölcsőtől a koporsóig

2018.03.28. 20:39

Lelkész indította be a fagyári szalagfűrészt

370 millió forintos beruházást adtak át a Sefag Erdészeti és Faipari Zrt. Csurgói Faipari Gyárában szerdán. A fejlesztési program főszereplője egy 100 millió forintos csarnoképület, amelybe új technológiai sor került. Szalagfűrész és hozzá kapcsolódó utófeldolgozó sor, targoncák és homlokrakodó, valamint modern hídmérleg segít abban, hogy a gyár a megmunkált faanyagot nagyobb hatékonysággal dolgozhassa fel.

Turbéki Bernadett

– Büszkék lehetünk rá, hogy Magyarország megyéi között a 30 százalékos erdőségünkkel a második helyen állunk – mondta Neszményi Zsolt, megyei kormánymegbízott az átadáson.

A Sefag Zrt. Somogyban csaknem 80 ezer hektár állami tulajdonú erdőterületen gazdálkodik, amelyek faanyaga igen változatos képet mutat: tölgyesek, égeresek, és bükkösök váltják egymást. Évente 400 ezer köbméter faanyagot termelnek ki. Az értékesebb faanyag legjelentősebb részét a csurgói gyárban hasznosítják, ahol évente 30 ezer köbméternyi rönköt dolgoznak fel. Ez a tevékenység eredményezi az üzem 1,8 milliárd forintos árbevételét. Így a gyár méltán nevezhető Csurgó legnagyobb adófizetőjének.

– A jövőre ezer esztendős Csurgó nem iparosított város. A mezőgazdaság és az erdőgazdaság kiemelkedő a környéken – mondta Füstös János polgármester.

A helyiek által csak fagyárnak hívott üzem a város egyik legnagyobb foglalkoztatójaként azoknak nyújt biztos megélhetést, akik egyébként nehezen találnak munkát.

A gyárban több olyan munkakör van, amely nem igényel képzettséget. Csurgón ezáltal is nagy szerepe van a faiparnak a munkanélküliség orvoslásában. Ennek jelentőségét emelte ki köszöntőjében Szászfalvi László, országgyűlési képviselő is.

– Míg 2010-ben 14 százalékos volt az álláskeresők aránya, mostanra ez a mutató a felére csökkent. A magyar gazdaság ereje az emberi közösségekben rejlik – mondta Szászfalvi László, aki az új gépsort egy gombnyomással indította el.

– Erős kormány kell a további fejlesztésekhez – mondta Bitay Márton Örs államtitkár, aki hozzátette: szinte minden napra jut egy-egy létesítmény-átadás. Fontosnak tartja a 23 állami erdőgazdaság tevékenységét, amelyek 16 milliárd forint közjóléti, a gazdasági beruházásokkal együtt pedig 70 milliárd forintos fejlesztést jelent országosan.

– Fontos, hogy továbbra is megvalósuljanak közjóléti fejlesztések – mondta az államtitkár – s az is, hogy a nyersanyag ne külföldre távozzon, hanem helyben végezzék el a feldolgozását, amely a város adóbevételét is növeli.

– Folyamatos fejlesztésekkel kívánjuk megőrizni üzemünk elismertségét, és a biztos munkahelyeket – tette hozzá Barkóczi István, a Sefag Zrt. vezérigazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában