Falusi turizmus

2018.12.29. 17:00

Kedvező volt az év a falusi vendéglátásban

Gy. Zs.

A természet, a csend, s a fürdők is vonzották a családosokat a megyénkbe az idén. A lapunk által megkérdezett falusi vendéglátóhelyeken kedvező volt az esztendő.

Gorjanácz Tiborné, a drávatamási Veronika Vendégház üzemeltetője elmondta: már a tavalyi évben sem lehetett okuk panaszra, ám az idén még némi növekedést is érzékeltek a vendégforgalomban. Közel tíz-tizenöt százalékos bővülés ez tavalyhoz képest. Legtöbbször családokat fogadtak, s olyan külföldi vendégeik is voltak, akik a közelben vásároltak telket, az építkezés idejére pedig a vendégházban szálltak meg. Gorjanácz Tiborné úgy látja: az utóbbi időben egyre többeket vonz a természet és a nyugalom.

Persze még mindig az olcsóbb környékbeli fürdők jelentik az első számú úticélt, mellyel a nagyvárosiak Drávatamásiba mennek pihenni. – A szigetvári vagy a barcsi fürdők árai össze sem hasonlíthatóak a nagyvárosi wellnesslehetőségek áraival – tette hozzá a vendéglátó. S bár a téli forgalom elmarad a nyáritól, most is vannak vendégeik.

A gálosfai Páloskertben is kedvező volt az év, noha a Családokért és Közösségekért Alapítvány által üzemeltetett három vendégház az idén kapcsolódott be igazán a falusi turizmusba – tudtuk meg Baghy-Bátor Teréztől, a vendégházak háziasszonyától. Mint elmondta, korábban inkább egyházi közösségeknek, illetve az alapítvány támogatóinak és segítőinek adtak szállást.

Az idén viszont már több olyan család is érkezett hozzájuk, akiket a vidéki környezet, a hétköznapok elől való elvonulás lehetősége vonzott. Legtöbbször Budapestről, de Erdélyből és a Felvidékről is fogadtak már vendégeket. A jövő azonban még előttük áll az alapítvány önkéntese szerint, hiszen tovább szélesítenék a vendégkört, a következő évben szeretnék megduplázni az idei forgalmukat.

Katz Zoltán, a csokonyavisontai Korona Panzió tulajdonosa elmondta: novemberben és decemberben is többször telt házzal üzemeltek. A várakozásaikhoz és a tavalyi évhez képest is kedvezőbbek voltak ezek a hónapok az idén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában