a lét a tét

2019.01.05. 20:00

Minimálbér: Somogyban nem elégszenek meg az emelés mértékével

Kétéves bérmegállapodás született a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának (VKF) ülésén. Nem ért egyet azonban minden szakszervezet az emelés mértékével, Somogyban nem elégszenek meg, csak a két számjegyű emelésekkel.

Koszorus Rita

Ötmilliárd forintból épült meg egy év alatt Kecskeméten a Knorr-Bremse német nagyvállalat legújabb gyára.

Nyolc százalékkal nő 2019-ben és 2020-ban a minimálbér és a garantált bérminimum összege. Ez azt jelenti, hogy a minimálbér jövőre nettó 99085 forintra nő, míg a legalább középfokú végzettséget vagy középfokú szakképzettséget igénylő munkakörökben nettó 129 ezer 675 forint lesz a fizetés. – Nem tudjuk felfogni, hogy lehet egy dolgozónak havonta 99 ezer forintot kifizetni minimálbérként – fogalmazott Svajda József, a Magyar Szakszervezeti Szövetség regionális vezetője. – Mi nem értünk egyet az emelés mértékével, a két számjegyűhöz ragaszkodtunk.

Ehhez a régióban és helyben is tartja magát az érdekvédelmi szervezet, hiszen ebből nem engednek a bértárgyalások során sem. – Három kommunális területen működő céggel már megegyeztünk a 10 százalékos emelésben – tudtuk meg Svajda Józseftől. – Biztos vagyok benne, hogy a többi helyen is ez sikerülni fog. Nem azért, mert a szakszervezet annyira jó, hanem mert erre kényszerülnek a munkáltatók. Munkaerőhiány van majdnem minden szektorban. S habár a minimálbér sok dologra hatással van, de manapság egy képzett, jó szakember válogathat a munkák között, attól függően megkapja -e az általa kért összeget.

Azok a munkahelyek, amelyek ragaszkodnak a munkavállalóikhoz, mindent elkövetnek, hogy maradjanak és nem nyolc százalékkal emelik a béreket.

A munkáltatók egy szűk köre hozzáteszi a fizetéshez a kieső cafetériát, de tény, hogy átlagosan tíz munkaadóból mindössze négynél kapnak a dolgozók béren kívüli juttatást. – Kiélezett harc folyik a munkáltatók között a képzett dolgozókért – mondta Svajda József. – Van olyan munkahely, ahol húsz tesztíróból csak egy marad ott dolgozni.

S még ezzel együtt is, jövedelem csökkenést prognosztizál a szakszervezeti vezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában