borsos gyártás

2019.02.26. 11:30

A cégkasszából milliókat húz ki az alapanyag-drágulás

A nemzetközi piacon megugrott a réz ára, a somogyi feldolgozókat is érzékenyen érintheti a többi alapanyag-drágulás is: néhány százalékos árnövekedés több tízmilliós tételt jelenthet.

Harsányi Miklós

– Évente közel 450-500 millió forintért vásárolunk sárga- és vörösrezet, amit kis-, illetve középfeszültségű berendezések valamint transzformátorházak gyártásánál használunk – mondta Szalai Gyula, a KVGY ügyvezető igazgatója. – Csehországból és Szlovákiából érkezik az áru, s 2017-hez képest tavaly 4-6 százalékkal drágult a réz, s idén újabb áremelkedés valószínűsíthető.

A cég ezen kívül csaknem 200-200 millió forintért acélt és ötvözött acélt rendel, s hasonló összegért ezüstöt és ezüst-cianidot. Szalai Gyula azt mondta: ilyen nagyságrendnél már egy-két százalékos ármozgás is súlyos tízmilliókkal növelheti a kiadást. Ezért megoldásként nagyobb tételben rendelnek árut, a készletek akár 3-4 hónapig elegendőek. A nemzetközi folyamatokat, így a londoni fémtőzsde változásait, a logisztikusok kísérik figyelemmel. Krennert István, a tapsonyi Hans Pausch Kft. ügyvezetője kiemelte: rezet nem vesznek, viszont a megvásárolt kábelekben, motorokban található vörös- és sárgaréz. Így a drágulás, ha közvetve is, de érintheti az iparágat.

– Még 2012-ben jelentősen megnőtt a réz ára, s akkori kalkulációba beépítettük rézpótlékot – tudtuk meg. – Ezt az egyik világszerte ismert partnerünk felé nem érvényesítettük, de jogilag lehetőségünk lenne rá. Tetemes összeget, nagyjából 200 millió forintot hagytunk jóvá acélárubeszerzésre is, s 2-3 százalékos árnövekedéssel számolunk.

Az építőipari betonacéláru augusztusig 11 százalékkal drágult, a második félévben öt százalékos csökkenés volt. Az általános acéltermékeknél öt százalékkal nőtt a termékek ára. Győri Gábor, a kaposvári Győri Kft ügyvezetője rámutatott: bizonyos, hogy 2019-ben áremelkedés lesz, csak a mértéke kérdéses.

Nehezen érvényesítik az áremelkedést

A távirati iroda beszámolója szerint tavaly július óta a legmagasabb szintre ugrott a réz ára pénteken, részben azon remények nyomán, hogy sikerül megállapodnia az Egyesült Államoknak és Kínának a vitatott kereskedelmi kérdésekben. A londoni fémtőzsdén pénteken kora délután július 4. óta a legmagasabb szintre, 6458 dollárra emelkedett a réz tonnánkénti ára. Talián Attila, a segesdi Ferrokov Kft. ügyvezetője azt mondta: a disztribúciós nagykereskedők a londoni fémtőzsdei árakat alapul véve rendelik számukra is a cinket, illetve közvetlen a gyártóktól vásárolnak. Kocsis Péter, a nagyatádi Büttner Kft. kereskedelmi igazgatója közölte: különféle anyagösszetételű szerszámacélokat munkálnak meg. Tavaly több mint 3000 tonna alapanyagot dolgoztak fel, az éves összköltsége elérte a 1,5 milliárd forintot. Az acél beszerzési ára kapcsán kiemelte: évente 6-8 százalékos áremelkedéssel kell számolniuk, amit egyre nehezebben tudnak a vevők felé érvényesíteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában