Innovációs fórum

2019.02.20. 13:55

A nemzetközi piac határozhatja meg a vállalkozók sikerét

Csaknem tízmilliárd forintnyi támogatást kaptak kutatási, fejlesztési és innovációs célra a Somogy megyei vállalkozások, költségvetési és felsőoktatási intézmények az elmúlt négy évben.

Marosi Gábor

Az állami támogatásokból hatvan mikro-, kis- és közepes vállalkozás részesült 2015 és 2018 között, hangzott el az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) közös kaposvári fórumán.

Birkner Zoltán, a NKFIH elnöke hangsúlyozta: a jövőben az határozhatja meg a vállalkozók sikerét, hogy mennyire képesek a magyar tulajdonú vállalkozások is beszállni a nemzetközi versenybe. Ennek előfeltétele pedig az innovatív gondolkodásmód. – Minél több vállalkozást szeretnénk megismerni – fogalmazott Birkner Zoltán. – Ezért is szerveztük meg ezt az országjáró fórumot. Mi javaslatokat teszünk a vállalkozásoknak, a cégvezetők pedig elmondhatják véleményüket. Az országba összesen huszonöt helyszínre látogatunk el és mindenhova egy „étlappal”, konkrét tervekkel érkezünk. Nekem személyes küldetésem is az, hogy a vidéki Magyarországon is minél többen tudjanak ezekről az új folyamatokról. Ezért is fontos, hogy a fórumokon ott van a szakképzési centrum, az egyetem vezetője és a helyi politika képviselői is.

– Száz és kétszázmilliárd forint közötti összeg áll rendelkezésre fejlesztésre – folytatta Birkner Zoltán. – Tavalyhoz hasonlóan hetven milliárd forintot költhetnek el innovációs fejlesztésre a vállalkozások. Ez kiegészül uniós forrásokkal, valamint mintegy 60-70 milliárd forintnyi más állami forrással is. Tehát azt gondolom, hogy a cégek bőven 150 milliárd forint feletti összeget költhetnek el idén – tette hozzá a NKFIH elnöke.

 

Ezek is érdekelhetik