Új buszok

2019.03.11. 13:50

Új buszokkal gördülnek az átalakuló piacra

Elkezdődik a folyamat, melynek eredményeként egy társaságba szerveződik a Volánbusz Zrt és a hat regionális közlekedési központ. Szakértők szerint cél, hogy minél inkább megerősödjön a hazai buszgyártás, Somogyban a tavalyi 21 helyett 32 buszt építenek.

Harsányi Miklós

– Nagy lehetőséget jelent, ha egyetlen állami társaság bonyolíthatja le rövidesen a buszos közösségi szolgáltatást – hangsúlyozta Daxner Gábor, a VOSZ megyei elnöke. – A dolgozók foglalkoztatásától kezdve a járműbeszerzésen át a fejlesztési stratégia összehangolásáig rengeteg mindent figyelembe kell venni egy ekkora horderejű változásnál, ami minden bizonnyal az eddiginél is hatékonyabb működési modell alapja lehet. Az ágazat jellegénél fogva kiemelt szerepe van a buszbeszerzésnek: lényegesnek érzem, hogy minél nagyobb számban hazai gyártású járművek vegyenek részt a forgalomban. Akárcsak a személygépkocsi-gyártásban, úgy ebben a szegmensben is óriási a konkurencia harc, s szerintem mindent meg kell ragadni annak érdekében, hogy a hazai cégek minél eredményesebbek legyenek.

A közúti közösségi közlekedés fejlesztése és az utasok magasabb színvonalú kiszolgálása érdekében a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter úgy határozott, hogy kezdődjön meg az a folyamat, melynek eredményeként egy társaságba szerveződik a Volánbusz Zrt. és a hat regionális közlekedési központ, derült ki a szaktárca tájékoztatójából. A folyamat eredményeként egy egységes, országos lefedettséget biztosító közszolgáltató társaság jön létre.

A VG.hu beszámolója szerint Vincze-Pap Sándor, a Magyar Autóbuszgyártók Szövetségének elnöke úgy fogalmazott: a Volán társaság központosításának begyűrűző hatása lehet a megrendelések szintjére. Tamás László, a kaposvári Kapos Járműgyártó- és Javító Zrt. műszaki- és kereskedelmi igazgatója kiemelte: hazánkban jelenleg három gyárban készítenek nagy befogadóképességű autóbuszokat, s a közelgő, 2020-as piacliberalizáció feladja a leckét az ágazat szereplőinek.

– Magyarországon nagy hagyománya van a buszgyártásnak, elég csak az Ikarusra gondolni – hangsúlyozta. – Legyen szó bármilyen üzleti döntésről, tudomásul kell venni: a járműgyártás beruházásigényes, s hiába lenne igény rövid időn belül akár több száz új járműre, ez megfelelő műszaki kapacitás, technológiai háttér nélkül nem megy.

A kaposvári társaság tíz éve szerel össze 14-25 utas befogadására alkalmas buszokat: 2017-ben 15 gördült ki a cégtől, s a tavalyi 21 helyett az idén 32 járművet kívánnak értékesíteni. A zrt. közel 900 millió forintos bevételének 38 százalékát a busz-üzletág adta.

Wifi is szolgálja a kényelmet

– Az általunk gyártott buszoknál a sávelhagyás-figyelő is része a felszerelésnek – mondta Tamás László. – Iveco Daily alapra építjük a járműveket, szerintem ez az egyik legalkalmasabb midibusz készítésre, ez rendelkezik a leghosszabb utastérrel. Többek közt tankerületek, sportegyesületek és vállalkozások rendelnek a járművekből, melyben USB-csatlakozó és wi-fi is megtalálható. Pillanatnyilag négy buszt készítünk, egy jármű átlagosan 5-6 hét alatt készül el. Magyarországon öt hasonló cég működik, az eredményeket tekintve a második helyen vagyunk.

Hosszú távú terveik között szerepel a 30 személy befogadására képes Compacto sorozatgyártásának előkészítése, melyből már három a magyar utakon közlekedik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában