fotók

2019.12.10. 16:50

Csaknem kétezer milliárdot termelt a somogyi Top 100

Tizenkettedik alkalommal készült el a Top 100 kiadvány, amelyet a Somogyi Hírlap, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal, valamint a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara állított össze. Idén is a tabi Flextronics International Kft. lett az első több mint 854 milliárd forintos árbevétellel.

Góz Lilla

– Fellendülést volt tapasztalható a somogyi cégek életében 2018-ban – mondta el Varga József kedden a Top 100 kiadvány bemutatóján a SKIK székházban. A Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke beszédében hangsúlyozta: a gépipar és az élelmiszeripar területén volt tapasztalható jelentős növekedés a tavalyai évben. Varga József megjegyezte: a kamara a jövőben is azon dolgozik, hogy segítse a somogyi vállalkozások, kamarai tagok munkáját.

Lengyel János, a Somogyi Hírlap főszerkesztője köszönetet mondott a készítőknek, majd arról beszélt, hogy kiadvány hiteles, hiszen tényekre alapul, megbízható információkra támaszkodik.

Koltainé Magyar Zsuzsanna, a NAV Somogy Megyei Adó-és Vámigazgatóságának igazgatója előadásában kiemelte: a somogyi gazdasági társasságok 2018-ban 1967 milliárd forintos nettó árbevételt értek el, ami 11,1 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Hozzátette: idén is a tabi Flextronics International Kft. lett az első 854 milliárd 582 millió forintos árbevétellel. A Top ötben a 2018-as adatok alapján a Videoton Elektro-Plast Kft.nak sikerült a negyedik helyre feljönnie, megelőzve a Magyar Cukor Zrt.

– Nagy örömünkre mindkét cégünk szerepel a Top 100-as listán, 2018-ban 43 milliárd fölötti árbevétellel zártuk a 2018-as évet – mondta el Fábián Balázs, a Videoton Elektro-Plast Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: több mint 20 százalékkal teljesítettek jobban 2017-hez képest.

– A jövőben szeretnénk a termelési folyamatok automatizálását folytatni, továbbá az idei évben egy új, svájci vevővel is kötöttünk együttműködést, professzionális padlóápoló gépeket telepítünk át Magyarországra – tette hozzá az ügyvezető. A Kaposvári Villamossági Gyár Kft. is pár helyet javítva, a 23. lett a Top 100-as listán.

– Az európai uniós szolár erőművi beruházások növekedésének köszönhetően tudtuk árbevételünket növelni, a várttal ellentétben 2019-ben pedig hét milliárd forintot is meghaladja hozamunk – mondta el Szalai Gyula igazgató. A Top 100-as listára 1 milliárd 647 millió forint árbevetéllel lehetett bekerülni. A kiadvány bemutatóján elhangzott: 2017-ről 2018-ra 14 százalékkal tudták a somogyi cégek növelni árbevételüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában