anyagi válság

2020.05.20. 19:27

Csökkentett bért kapnak a siófoki óvónők

Továbbra is csökkentett bért kapnak vagy szabadságon vannak azok a siófoki, önkormányzati intézményi dolgozók, akik még nem tudtak munkába állni, mert a munkahelyük még nem nyithat ki. Egészen pontosan az óvodákról beszélünk, hiszen Siófok kilenc óvodájának harmada működik most az ügyeleti rendszerben.

Kolumbán Tünde

Nemcsak a szülők nyűgösek és várják már feszülten, hogy újra vihessék oviba a gyerekeket, hanem értesülésünk szerint több óvónő is, hiszen ők egy ideje fizetésük 70 százalékát kapják. Lengyel Róbert, Siófok polgármestere még április 15-én jelentette be, hogy csökkentett bért kapnak azok a hivatali- és intézményi dolgozók, akik állásidőre kerültek vagy otthonról dolgoznak, dolgoztak. Érdeklődtünk a városházán, hogy mikor kezdődött és meddig tart illetve tartott az az időszak, amikortól a csökkentett fizetés jár a munkavállalóknak, de erre vonatkozón nem kaptunk egyértelmű választ.

Illés Virág, a városháza kommunikációs referense kérdésünkre azt írta, hogy a dolgozók egészségének megőrzése, az otthon tartózkodó gyermekek ellátása érdekében bevezették a home office lehetőségét, és azokban a munkakörökben, ahol csökkent az elvégzendő munka mennyisége, ott munkaidőt csökkentettek. – A kijárási korlátozás eltörlésével viszont visszaálltunk az eredeti rendszerbe – tudatta Illés Virág. Ebből az feltételezhető, hogy május 4-vel szűnt meg a csökkentett bér alkalmazása azoknál, akik visszatértek például a hivatalba dolgozni.

Az óvodai dolgozók többségére azonban ez nem vonatkozik, hiszen az ügyeleti rendszerben csak kevesen tudnak dolgozni és ezáltal kevesen jutnak hozzá a teljes bérükhöz. Az általunk megkérdezett, név nélkül nyilatkozó óvodapedagógusok közül vannak, akik elfogadhatónak tartják a 70 százalékos bért, ugyanakkor többen sérelmezik, hogy az ajánlásoknak megfelelően szívesen végeztek volna online munkát otthonról, a dajkákat pedig különböző javító munkákkal, például ágyneművarrással vagy a játékok reperálásával lehetett volna foglalkoztatni a bezárt óvodákban. Erre azonban nem kaptak lehetőséget.

Lengyel Róbert, siófoki polgármester kedden a közösségi oldalán beszélt arról, hogy az általános gazdasági racionálás időszaka következik Siófokon. Arra a kérdésre, hogy a béreket ez érinti-e, azt a választ kaptuk, hogy a város a költségvetés újratervezési szakaszában van, a költségcsökkentő intézkedések bevezetése zajlik. – A jelen törvényi szabályozás mellett úgy tűnik, a bérek kifizetését az év végéig meg tudjuk oldani – tudatta Illés Virág.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában