export

2020.07.19. 20:00

Bárányhúst szállítana Kínába a hetesi cég

A Kapos Ternero Kft. Kínába akar bárányhúst expor­t­álni, ennek kapcsán a szakhatóság munkatársai jövő héten helyszíni ellenőrzést tartanak náluk.

Harsányi Miklós

2020.01.09. Bárdudvaronk Sorra születnek a bárányok Somogyban,a tenyésztők jó része ugyanis a téli elletést választja, hogy húsvétra már értékesíteni tudja az állatokat. Fotó: Lang Róbert Somogyi Hírlap

Forrás: Somogyi Hírlap

Fotó: Lang Róbert

Egy hazánkban működő kínai társaság kereste meg a hetesi vállalkozást, s ha létrejön az üzlet, akár hat új munkahelyet teremthetnek.

– Évente csaknem 30 ezer juhot vásárolunk fel, ám ha létrejön a megállapodás, akár havi 7-8 ezerre emelkedhet a felvásárolt juhok száma – mondta csütörtökön Juhász Pál, a hetesi Kapos Ternero Kft. ügyvezető igazgatója. – A hivatalos ügyintézés elindult, a kivitelt feltétlenül növelni akarjuk, ugyanis a koronavírus-járványt üzletágunk is megsínylette. Két hónap alatt nagyjából 65 millió forint bevételtől estünk el.

A másik következmény, hogy megszűnt a szlovén export. A hetesiek egy gasztrocégnek szállítottak, száznál is több éttermet, vendéglőt, hotelt láttak el folyamatosan bárányhússal. A szlovén cég azonban becsődölt, ám a Kapos Ternero vezetése gyorsan reagált a helyzetre, s tovább erősítette az exportot, főként a német és az osztrák kivitelt. Idén áprilisban 18 tonna bárányhúst szállítottak külföldre, a májusi 22 tonna után júniusban már 36 tonnát. Összehasonlításként: 2019 júniusában 30 tonnát exportáltak. Belföldön egy új terméktől, a csomagolt báránygírosztól várják a forgalom érezhető növekedését.

 

Képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában