itt a szüret!

2020.08.29. 09:00

Szedik az Irsait, telnek a hordók

Az Irsai Olivérrel folytatódik a szüret ezekben a napokban a Balatonboglári Borvidéken. Ebből a fajtából ötödével kevesebb termett az idén a tavaszi hűvös idő miatt.

Góz Lilla

Fotó: Kovács Tibor

Csattogtak az ollók a gyugyi szőlőhelyen csütörtökön délelőtt. Huszonkettő napszámos reggel hat óra óta szedte ládákba a méretes Irsai Olivér fürtöket. A ládákat pedig a teherautó szállította a szőlősgyöröki pincészetbe. A munkások azt mondták, a négylábú szüretelők viszont gyorsabbak voltak náluk. – A szélső soron nincs mit szedni, a vadak lecsupaszították – mutatta a szem nélküli fürtöket az egyik napszámos.

A legtöbben az egykori boglári kombinátnál dolgoztak, nyugdíj-kiegészítésként évtizedek óta járnak szüretelni. – A konyhára és a csekkekre elég az a pénz, amit itt kapunk – mondta el a lengyeltóti Györei Ferencné.

A brigádban fiatalokat nem találni. – Fiatal nincs, ha egy-kettő akad is, addig marad, amíg nem talál éves állást, nem szeretnének megöregedni a szőlőben – mondta el Lascu Gyuláné brigádvezető. Hozzátette: 900 forintos órabérben dolgoznak, de kell, hogy legyen mögötte teljesítmény.

– Azt már most látjuk, hogy a szemek kiteltek, egészségesek a fürtök, a minőséggel nincs probléma, de a mennyiség elmarad a korábbihoz képest – mondta el Légli Ottó borász. – Országszerte azt látjuk, hogy 20 százalékkal kevesebb Irsai Olivér termett a virágzás körüli fagyok és a tavaszi csapadékhiány miatt – mondta el Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke. Megjegyezte: a balatoni szőlészek, borászok bíznak abban, hogy szeptember elején is marad a napos, száraz idő, mert egy-két hetes intenzív eső nem tenne jót a szőlőnek.

A Balatonboglári Borvidéken 3300 hektár, a hat borvidéket összefogó Balaton Borrégióban pedig csaknem 10 ezer hektárnyi területen foglalkoznak szőlőtermesztéssel.

Nincs megállás egész októberig

Augusztus nyolcadikán a Csabagyöngyével kezdődött a szüret az országban. – A legkorábban érő szőlőfajta idén egy-két héttel később érett be, a májusi hűvös idő késleltette a fakadást és a fürtmegnyúlást, de a július elején megérkezett csapadék és a sokéves átlagnál jóval több napsütéses óraszám kedvezett a bogyók növekedésének – mondta el Varga Máté, a Varga Pincészet ügyvezetője. Hozzátette: a Csabagyöngyéből készült friss, illatos borok már szeptember közepén a boltok polcaira kerülnek. Az eddig betakarított fehér szőlőfajták minőségben szép évjáratot mutatnak, viszont van olyan borvidék, ahol 30–40 százalékkal kevesebbet tudtak leszüretelni. A Balatonboglári Borvidéken az Irsai után a rizlingszilváni, zenit fajták következnek. Október közepén a merlot, a kékfrankos szőlőfajták szedésével zárul a szüret.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában