támogatás

2020.10.02. 09:00

Húsvéti ajándék a juhásznak

A napokban hétmilliárd forint támogatás érkezik a juhtartókhoz és az élelmiszeripar szereplőihez, amelyből somogyi gazdálkodók, vállalatok is kapnak. Az Agrárminisztérium a koronavírus gazdasági hatásainak ellensúlyozása érdekében válságkezelő programot indított, így próbálják a nehéz helyzetbe került agrárvállalkozásokat segíteni.

Góz Lilla

5400 anyajuhtartónak 833 millió forint támogatást utaltak át a napokban. – Hétfő reggel érkezett meg a pénz – mondta Paládi Vince, kaposmérői családi gazdálkodó. Hozzátette: anyajuhokként az alaptámogatás mellé 1500 forintot kapott. – Az idén nem csökkent a felvásárlási ár, ezer forint felett vették a bárány kilóját. – Húsvétkor akadozott az olasz piacra szállítás, de szerencsére végül mégis el tudtuk adni a bárányokat – mondta.

– Az első hullámban többletköltségek merültek fel a juhtartóknak, feldolgozóknak egyaránt, négyszeres árban vettük tavasszal a védőeszközöket – mondta Juhász Pál, a Kapos Ternero Kft. ügyvezető igazgatója. – Húsvét táján fennakadások voltak a határzár miatt, most viszont zökkenőmentes a kivitel. A napokban megérkezett támogatás nagy segítség a juh­ágazat szereplőinek.

A koronavírus gazdasági hatásainak ellensúlyozása érdekében indította az Agrárminisztérium a 25 milliárd forintos válságkezelő támogatási programot. Első körben 1261 vállalkozás részére 6,2 milliárd forint támogatást folyósított a Magyar Államkincstár, a fennmaradó kifizetéseket folyamatosan utalják.

Méhész, tehenész sem maradt ki

Korábban a kertészeti tevékenységet végző gazdálkodók, a méhészek és a tejhasznú tehéntartó gazdálkodók számára összesen 3,12 milliárd forint támogatást fizetett ki a Magyar Államkincstár. Közel ötszáz kertészet 688 millió forint, csaknem tízezer méhész 865 millió forint, 2622 tejhasznú tehéntartó pedig 1563 millió forint támogatásban részesült.

– Méhcsaládonként ezer forintos támogatást kaptunk egy hónappal ezelőtt – mondta el lapunknak Hanzel Róbert, kaposmérői méhész. Hozzátette: a koronavírus-járvány alatt meglehetősen beszűkültek a piaci lehetőségeik a vásárokon, rendezvényeken, ezért a legjobbkor jött nekik a segítség. A közösségi oldalon próbálta értékesíteni mézeit, amiket a rendelést követően házhoz vitt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában