verda

2021.01.12. 09:00

Drágább az új autó, mégis élénk a forgalom a piacon

Az idén akár 3-5 százalékkal drágulhat az új autók ára, ám a somogyi márkakereskedéseken nem tartanak forgalom-visszaeséstől. A kis- és középkategóriás modelleken kívül a haszonjárművek piaca élénkülhet fel az első félévben.

Harsányi Miklós

– Januárban 1–3 százalékos áremelés volt nálunk, de kompenzációként igyekszünk pluszkedvezményeket biztosítani a vásárlóknak – mondta Tóth László, a kaposvári Koto Autóház tulajdonosa. – A forint euró árfolyamra vezethető vissza a változás. Év közben nem zárható ki a további, kisebb mértékű drágulás.

Tóth László elmondta: 2020 mindent egybevéve nem volt annyira rossz, mint amire a koronavírus-járvány első hullámában kalkuláltak. Nagyjából 10 százalékos visszaesést tapasztaltak, s a kaposvári márkakereskedésben közel 350 új jármű talált gazdára, Nagykanizsán csaknem 170. Év közben fordulatot hozott a korlátozások enyhítése, s ezután ismét nagyobb számban jelentek meg a vásárlók és ezzel párhuzamosan erősödött a forgalom. A 2021-es idény üzletkötésekkel indult, az első munkahéten tíz járművet adtak el. A kis- és közép kategóriás autókon kívül pick-upot is rendeltek Kaposváron, s közel 85 millió forint értékű gépkocsit adtak el eddig. Népszerűek a hibrid és benzines modellek, s a dízelnek is megvan a saját tábora.

A kaposvári Budai Autóház a koronavírus-járvány alatt, decemberben nyitotta meg Peugeot márkakereskedését. A 65 éves Budai Béla cégvezető, aki 1993 óta dolgozik a jármű-kereskedelemben kiemelte, az új autók ebben az évben minden bizonnyal drágulnak. Számítása szerint három százalék körüli emelkedéssel számolhatnak a vásárlók. Szerinte az árfolyam-ingadozáson kívül a munkabérek és egyéb járulékos költségek növekedése is indokolja a lépést.

– Ami biztató, hogy a nyitás óta már eladtunk néhány új autót – hangsúlyozta Budai Béla. – A nagyjából 4-6 millió forintos középkategóriás autók iránt van főként kereslet, s januárban eddig három szerződést kötöttünk és további komoly érdeklődők vannak. Abban bízom, hogy a nehézségek ellenére, ha nem is egyik hónapról a másikra, de az autópiacon belátható időn belül visszaáll az eredeti állapot.

2022-re várja a 2019-es szintet

A három márka forgalmazására szakosodott Kaposvár-Car Kft.-nél eredményesen indult a 2021. Eddig 15 járművet kötöttek le, a járművek 60 százalékát cégek, a többit a lakosság rendelte meg. Az új évben olyan vállalkozás jelentkezett, amelyik három autót kíván vásárolni. Kovács Márió ügyvezető igazgató szerint az első félévben 4-5 százalékkal kúszhat fel a gépkocsik ára, azaz egyes modellekért nagyjából 300 ezer forinttal többet fizethetnek majd a leendő tulajdonosok.

Kovács Márió azt mondta: 2020-ban – az előző esztendőhöz képest – csaknem 25 százalékkal esett vissza a szerződéskötések száma. Az idén a piac lassú erősödését várja, s reméli, hogy 2022-ben ismét elérik a 2019-es forgalmi szintet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában