munkaügyek

2021.02.12. 14:00

Műszaki szakemberek szinte azonnal munkát találnak Somogyban

Somogyi cégvezetők szerint tél végén, kora tavasszal élénkül a helyi munkaerőpiac, s a kaposvári és környékbeli termelő üzemek sorra hirdetnek új álláslehetőséget.

Harsányi Miklós

Fotó: Lang R.

Gulyás Árpád, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara általános alelnöke szerint a képzett, megfelelő munkatapasztalatokkal rendelkező műszaki dolgozók szinte rögtön elhelyezkedhetnek. – Ágazatunkba is kezd visszatérni az élet – mondta Horváth Árpád, a kaposvári Kapos Atlas Kft. ügyvezető igazgatója. – A helyzet még nem az igazi, de úgy tűnik, hogy elmúltak a sanyarú hónapok. Az idei fő tervünk, hogy megközelítsük a 2019-es több mint ötmilliárd forintos árbevételt. A koronavírus-járvány miatt 2020-ban csaknem 30 százalékos forgalomcsökkenést szenvedtünk el. S azon dolgozunk, hogy a lehető leghamarabb megvalósítsuk célunkat. Erős, jó a csapat, munkatársaim megfelelő tudással rendelkeznek.

Az idén már felvettek 15 dolgozót – hegesztőkön és forgácsolókon kívül festőket, karbantartókat is –, s a Kapos Atlas Kft. pillanatnyilag 305 munkatársnak biztosít megélhetést, de a növekvő megrendelés nyomán újabb munkásokra van szükség. Év közben előreláthatóan további közel 30 szakembernek biztosítanak elhelyezkedési lehetőséget. Olyan beruházásokra is készülnek, melynek kedvező hatása rövid távon is érzékelhető.

A kaposvári Fusetech Kft. pillanatnyilag karbantartót és gépbeállítót keres. Gazdag Viktória HR-vezető közölte: üzemükben folyamatos a termelés, s a következő hónapokban újabb dolgozók, így operátorok felvételével számolnak.

– Szennai gyárunkban most 250-en dolgozunk – tájékoztatott Juhász Tamás, a Trivium Aluminium Packaging Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. – Tervek szerint júniusban újabb 15–20 munkatárssal bővülhetünk.

A leendő dolgozókat – egy tréner közreműködésével – a cég saját képzőközpontjában vértezik fel a szükséges szakismeretekkel, s a folyamat vizsgával zárul. Négy műszakos termelés van a teljes egészében exportra dolgozó szennai ipari társaságnál. A cégvezetés abban bízik, hogy a közeljövőben még több fiatalt vonz a szakterület. A munkatársak közel tíz százaléka a 20–30 éves korosztályt képviseli, a 30–50 évesek adják az alkalmazottak 80 százalékát, az ötven felettiek részesedése szintén tíz százalék.

Fotóill.: Lang R.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában