fizetési morál

2021.03.04. 11:30

Időben nyúlunk a bukszánkba

Egy friss elemzés szerint Magyarországon javult a fizetési morál, 2020-ban több számlát rendeztek időben, mint 2019-ben. A legmegengedőbbek a somogyi vállalkozások voltak, amelyek 35 napos átlagos fizetési határidőt szabtak a megrendelőiknek.

Harsányi Miklós

– Egy kirívó esetünk volt az utóbbi időben, az ügy még mindig folyamatban van – mondta Tóth János, a csurgói Metallux Zrt. elnök-igazgatója. – Egy hazai cég közel nyolcmillió forinttal tartozik, nem fizette ki a terméket, amit legyártottunk számukra. Általában 35 nap körüli fizetésteljesítési határidőben állapodunk meg, de előfordul, hogy 15 vagy 60 napról szól a megállapodás.

A 40 dolgozót alkalmazó, s közel 600 millió forint bevételű dél-somogyi ipari cégnél az ötmillió forint alatti munkáknál gyakran elég az írásos megrendelés, míg az ötmillió forint feletti üzletnél szerződést kötnek. Arra a felvetésre, hogy egy vállalkozó mit tehet az anyagi biztonság érdekében, Tóth János azt mondta: gyakran ellenőrzik a partnereiket. Az interneten is számos lehetőség nyílik erre, az adatok elemzéséből kiderülhet, hogy az új partner valós üzleti tevékenységet folytatott az utóbbi években vagy épp csak bejegyezték, s korántsem volt túlságosan aktív. Árbevétel, foglalkoztatottak száma, tevékenységi kör, tulajdonosi szerkezet: Tóth János szerint a rendelkezésre álló nyilvános adatokból sok mindenre lehet következtetni.

Hatta József magyaregresi víz-, gáz- és központifűtés-szerelő azt mondta: a megrendelések alig 3-4 százalékánál csúsznak a fizetéssel. Korábban fordult elő, hogy haláleset miatt egy anyagilag megszorult család bő két évvel a határidő lejárta után egyenlítette ki a számlát. A mester azonban megértette a család helyzetét. – Ám az is lehet, hogy épp a banki hitel miatt nem tudja valaki időben rendezni a számlát – hangsúlyozta. – A késés jellemzően néhány hét. Mielőtt elvállalok egy feladatot, mindig igyekszem felmérni a helyzetet.

 

Rózsát terem

A fizetési morál javulását jelzi, hogy a kiállított számlák közel háromnegyedét időben rendezték, az átlagos fizetési késedelem 15-ről 14 napra csökkent, derült ki a Bisnode tájékoztatójából. Ugyanakkor a fizetési határidő egy nappal nőtt tavaly a 2019-es adatokhoz képest. Az elemzés szerint számottevően csökkent a jelentős késéssel kifizetett számlák aránya, a két hónapon túli késések aránya egy százalék alá, a három hónapon túliaké fél százalék alá esett.

A legrövidebb fizetési késedelem 12 nap volt Zala, Vas, Nógrád, Békés és Bács-Kiskun megyében, több megyében is megegyezett az átlagos legalacsonyabb fizetési határ­idő, ami 2020 negyedik negyedévének végén 23 nap volt Budapesten, Pest megyében, Baranyában, Csongrád-Csanádban és Nógrádban. A legmegengedőbbek a somogyi vállalkozások voltak, akik 35 napos átlagos fizetési határ­időt szabtak a megrendelőiknek.

Fotó: Lang R.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában