szakember-utánpótlás

2021.03.21. 15:30

Vírushelyzetben jobban megbecsülik a szakképzett dolgozókat

Bár a koronavírus járvány megnehezíti a munkaerő-toborzást is, a somogyi ipari, szolgáltató cégek mindent megtesznek a folyamatos szakember-utánpótlás érdekében.

Harsányi Miklós

Bár a koronavírus-járvány megnehezíti a munkaerő-toborzást is megyeszerte, a somogyi ipari, illetve szolgáltató cégek mindent megtesznek a folyamatos szakember-utánpótlás érdekében.

– Hamarosan véget ér az első negyedév, s alapvetően szinte minden a tervek szerint alakul – közölte Horváth Árpád, a Kapos Atlas Kft. ügyvezető igazgatója. – Így a foglalkoztatással kapcsolatos elképzeléseket is igyekszünk lépésről lépésre végrehajtani.

Pedig az ipari társaságnak is súlyos gondot okozott a koronavírus. A járvány első hullámában volt, hogy csupán 280-an dolgoztak a cégnél, ám most már 320 személyt alkalmaznak, s ebben a pillanatban 15 új munkatársnak tudnának munkát biztosítani. Hegesztőkön és szerszámkészítőkön kívül forgácsolókat is várnak, s ebben a pillanatban 5-6 gépészmérnök is munkába állhat a vállalatnál. Ezenkívül már adminisztrációs munkakörbe is felvesznek szakképzett dolgozókat.

Horváth Árpád úgy véli, hogy a foglalkoztatási területen sem szabad, hogy megtörjön a lendület a cégnél. Épp ezért nemcsak gyakorlott dolgozókat fogadnak, hanem pályakezdő fiataloknak is bizonyítási lehetőséget teremtenek a Kapos Atlasnál.

– Legkésőbb júniusig elkészül a legújabb beruházásunk – tette hozzá az ügyvezető igazgató. – Egy régi raktárcsarnok átalakításával modern gyártócsarnokot építünk, ahol dolgozóink az új termékünket, a munkahengereket készítik majd. Ezeket a cégcsoportunk homlokrakodóiba építik be a szakemberek. A jelenleg is zajló beruházás csaknem félmilliárd forintba kerül. A gépeket már megrendeltük, s várjuk, hogy elinduljon az új egységünkben is a munka. S bár a termelés folyamatos, újabb kihívásokkal szembesülünk. A legutóbbi, közel 50 százalékos acél alapanyag-áremelés közvetlenül érinti vállalatunkat is.

Daxner Gábor, a Vállalkozók Országos Szövetségének megyei elnöke abban bízik, hogy a vállalkozások minél hamarabb kilábalnak a koronavírus-járvány okozta gazdasági helyzetből. Hangsúlyozta, a cégek valamennyi szakterületen kiválóan felkészült munkatársakat igényelnek. S szerinte a jövőben még jobban felértékelődik a szakképzettség, a piacképes ismeretek birtokában pedig jóval könnyebb lehet az elhelyezkedés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában