közeledik a nyár

2021.04.19. 11:30

Készülnek a Balatonnál a szezonkezdetre

Habár még kétséges a nyitás pontos dátuma a Balatonnál, már készülnek a vendéglátók és szállásadók a szezonkezdésre. Szerintük nem lesz munkaerőhiány és brutális áremeléstől sem kell tartanunk.

Koszorus Rita

A szezonális vendéglátóhelyek egy része már megkezdte a nyitás tervezését, habár a pontos dátum még nem ismert. A balatonboglári Pavilon étteremben éppen munkamegbeszélést tartottak és a homlokzatot festették ottjártunkkor. – Már készülünk a kezdésre – mondta érdeklődésünkre Antal-Tizedesné Arend Doris, az üzlet egyik tulajdonosa. – Május elsejei nyitásra számítunk, és úgy látjuk, hogy lesz elegendő munkaerő, mivel sokan itthon maradtak, akik külföldön dolgoztak.

Hozzátette: júliusban és augusztusban még szükség lehet dolgozókra, de az biztos, hogy jelentkezők lesznek.

A fonyódi Makkos Vendéglő korábban éves nyitvatartással üzemelt, a koronavírus-járvány miatt azonban bezártak. Bármikor ki tudnának nyitni, de április közepén még óvatosan tervezgeti a nyitást a tulajdonos. – Teljes bizonytalanság van – mondta kérdésünkre Makkos Péter. – A legnagyobb gondunk az, hogy még nem tudjuk, a dolgozókat hogyan lehet alkalmazni. Ki kaphat egészségügyi könyvet, munkaalkalmasságit, kötik-e majd ezt beoltottsághoz, vagy sem. Naponta tesztelni a kollégáinkat pedig problémás és költséges lenne.

Dolgozók tekintetében nem aggódik a fonyódi vállalkozó, mert mint mondta: a korábban alkalmazott munkatársakat várják vissza.

A balatonszemesi RockBurger környékén egész nap fúrás és faragás hangjait hallani, nagyon készülnek a nyárra. Az új színpadon koncertek lesznek, ha a szabályok engedik, és a belső terek is megújulnak. – Még egy hónap kell, hogy mindennel elkészüljünk – mondta Szivós Zsigmond tulajdonos. – Tavaly május 15-én nyitottunk, szerintem idén sem lesz másképp. A törzsgárda megvan már, úgyhogy emiatt nem aggódom.

A felreppent hírekkel ellentétben nem lesz drasztikus drágulás a Balatonnál, vélekedett Szivós Zsigmond. Szerinte az áremelés az élelmiszerek árának növekedését fogja követni, így 10 százaléknál többre nem kell számítani.

Tóth Balázs, a balatonlellei BL Yacht Club ügyvezetője szerint minőségibb munkaerőt tudnak idén nyáron alkalmazni, amely magával hozza azt is, hogy minimális áremelkedés lehetséges. – Jelenleg nehéz alkalmas munkaerőt találni – mondta. – Akik viszont jönnek, nagyon magasan kvalifikált szakemberek. Ma is volt egy olyan jelentkező, aki főpincérként dolgozott hosszú évekig osztrák és német négycsillagos szállodákban, viszont a vírus miatt hazajött, és úgy döntött, hogy itthon is marad. Tehát látjuk, hogy azok a szakemberek, akik eddig külföldön voltak, megérkeztek, és sokan az eddigi dolgozók közül eltűntek. Nagyon sok a pályaelhagyó, nekem volt olyan munkatársam, aki inkább keresett más állást, mert annyira nem bízott a turizmus talpra állásában. Pedig azt gondolom, a belföldi turizmus lehet a nyertese ennek a helyzetnek.

Aki nem egy nyárra tervez, nem drágít

A siófoki CE Pláza Hotel menedzsmentje állami támogatások segítségével nem engedte el dolgozóit a világjárvány idején sem, ezért náluk egyelőre nem probléma a munkaerőkérdés. – Lelkiekben nagyon várjuk, de igazán nem tudunk készülni a nyitásra, mert nem tudjuk, erre mikor lesz lehetőség – mondta Tóth Gergely tulajdonos. – Akkor tudjuk elkezdeni a felkészülést, ha világossá válik, milyen korlátozások mentén nyithatunk. Sokan szeretnének jönni hozzánk pihenni, de vannak, akik a várható korlátozásoktól teszik ezt függővé, és inkább az utolsó pillanatig várnak a tényleges foglalással.

Tóth Gergely nem számít erősebb szezonra, mint a 2020-as nyár. – Mi a törzsvendégeket szeretnénk megtartani – mondta a szakember. – Az, hogy bármennyit el lehet kérni a szolgáltatásokért, az erkölcsi elveimbe ütközik, ez hosszú távon semmiképpen sem kivitelezhető. Mi éves nyitvatartással üzemelünk, ezért biztosan nem lesz drasztikus áremelés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában