fotók

2021.07.21. 17:30

Feldolgozóipari és mezőgazdasági cégek is bekerültek a somogyi TOP 100-ba

Bár tavaly a vírus felborította a menetrendet, az idén rendhagyó módon, de folytattuk hagyományos gazdasági értékelésünket. A Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara, a Somogyi Hírlap, és a NAV megyei igazgatósága ismét elkészítette a somogyi cégek TOP 100-as listáját a társasági adóbevételek alapján.

Kovács Gábor

A feldolgozóipar, a kereskedelem, a szállítás és raktározás volt a legeredményesebb, de mezőgazdasági tevékenységgel is be lehetett jutni a somogyi TOP 100-ba.

– 2019 még az utolsó békeév volt, de aztán a cégek is megérezték, hogyan alakította át a vírus az életünket – mondta köszöntőjében Gulyás Árpád, a SKIK alelnöke, aki kiemelte a kamara járvány alatt végzett tevékenységét.

– A híresztelésekre alapuló világban a tények és számok jelentenek biztos kapaszkodót, segítségükkel tudjuk megszervezni az életünket – emelte ki a NAV elemzését Lengyel János, a Somogyi Hírlap főszerkesztője.

– Szám az lesz bőven! – ígérte Koltainé Magyar Zsuzsanna, a NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága igazgatója, aki elárulta, hogy nekik is rossz érzést okozott látni, ahogy a vírus alatt egyes vállalkozások az életükért küzdöttek, de a gazdaság újraindítása után már jobb értékeket mérnek.

 

2019-ben a jól bevált ötösfogat végezett az élen, ahogyan a korábbi években is. A tabi Flextronics Kft. vitte el a pálmát és a teljesítményük húzza magával az egész megyét: a 2018-as 854 milliárdról 2019-ben 965 milliárdra növelték az értékesítésük nettó árbevételét. A Flex mögött az örök második a csővezetékes gázszállítással foglalkozó, siófoki FGSZ Zrt., 96 milliárddal. A dobogó harmadik fokára fért fel a KOMETA 99 Zrt, 46 milliárddal. Utána következik a Videoton Elektro-PLAST Kft., és a Magyar Cukor Zrt. A hatodik helyen a HALKER Kft. ostromolta az élbolyt.

2019-ben már majdnem 2 milliárd forint nettó árbevétellel lehetett csak bekerülni a megyei legjobban teljesítő vállalkozásai közé. Egész pontosan 1,880 milliárd volt ez a belépési érték, míg 2016-ban ez a szám még csak 1,313 milliárd volt, tehát négy év alatt 40 százalékos növekedés mutatott. Ha azonban az adózás előtti eredményt vesszük alapul, az FGSZ Zrt. megelőzte a Flextronics-ot, és a siófoki Vabeko Kft. beverekedte magát az első ötbe.

A somogyi TOP 100-ak együttesen 1637,8 milliárd forint árbevételt termeltek 2019-ben, 11 százalékkal többet, mint 2018-ban. A TOP 100-as cégek így a megye gazdasági összbevételének 76 százalékát adták. Tehát a jelentőségük tovább nőtt a Somogy életében. Érdekesség, hogy a cégek üzleti eredménye nőtt, azonban az adózás előtti eredmény általában alatt maradt a 2018-as évnek. Ezt leginkább az euró árfolyam veszteségnek tudják be az érintettek. A somogyi TOP 100-ak összesen 23 ezer munkavállalót foglalkoztattak 2019-ben, és abban az évben 14 százalékkal növelték a bérköltségeiket. Érdekesség, hogy a TOP 100-ba egyéni vállalkozóként bőven befért volna egy szarvasmarha tenyésztéssel foglalkozó magánszemély, és azt is megtudhattuk, hogy 2019-ben a legmagasabb forrásadós magánjövedelem több mint 630 millió forint volt a megyében.

Mérték a cégek értékteremtő képességét is

Új színfolt, hogy az adóhatóság mérni tudja a vállalkozások értékteremtő képességét, vagyis azt, hogyan alakult a bruttó hozzáadott érték megyei szinten. 2019-ben ez a szám összesen 378 milliárd forintot tett ki, ami 8 százalékkal magasabb, mint 2018-ban volt. Ebben a kategóriában aratott a barcsi ANDA Kft., ám az eredményessége alapján nem fért volna be az élmezőnybe. A tavaly megérkező vírus sem terített le mindenkit, mert Fábián Balázstól, a Videoton ügyvezetőjétől megtudtuk, hogy 2020-ban még jobb eredményt produkáltak, mint 2019-ben. Bár az éves árbevételük hasonló szinten mozgott, viszont a hatékonyság növelésében az automatizálás segített.

Új kihívásokra készülnek a TOP 100-as cégek

Változó piaci és közgazdasági kihívásoknak kell jól megfelelni, hangsúlyozta Rideg Gábor, a Dráva Coop Zrt termelési igazgatója. A mezőgazdasági cég a 94. helyet birtokolja a listán, s jól példázza, hogy mi kell a talpon maradáshoz. Az egyik ilyen a felkészülés a digitalizációra és a precíziós gazdálkodásra. Minden pályázati lehetőséget jól kell kihasználni, így növelve a kapacitást. Korszerű technológiát kell meghonosítani. Egyensúlyt kel tartani a bérek és a beruházások között, ami nem könnyű, mert folyamatos munkaerő hiánnyal küzdenek a vállalkozások. A fenntartható gazdálkodás a legfontosabb cél, de nem könnyű elérni, mert ugyanakkor mindenütt éles verseny van a profitért és az újratermelésért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában