tej

2021.07.08. 13:00

Kevesebb most a tej, betárolták a sajtot

Harsányi Miklós

Forrás: Shutterstock

Fotó: New Africa

Több somogyi gazdaságban csaknem tíz százalékkal megcsappant a tejhozam a hőségben, s bár a kaposvári tejüzemben időben készültek a kiesésre, arra nem számítottak, hogy már július elején kevesebb alapanyagot kapnak a somogyi állattartó telepekről. – Közel 30 termelővel állunk kapcsolatban, évente csaknem 55 millió liter tejet dolgozunk fel – mondta Szommer Gábor, a kaposvári Fino-Food kereskedelmi igazgatója. – A beszállított alapanyag nagyjából 80 százaléka somogyi, s időről időre megszokott jelenség, hogy a kánikulában 5-10 százalékkal visszaesik a tejtermelés.

Csakhogy nincs két egyforma év, a 2021-es idény eltér az előzőektől. Máskor rendszerint július második felében, illetve augusztusban tapasztalható számottevő hozamcsökkenés, most nagyjából két héttel korábban jelentkezett a probléma. Először június végén észlelték a kiesést, s azóta állandósult a helyzet.

Szommer Gábor hangsúlyozta, ideiglenesen átszervezték a napi termelést, s a raktározást is érintette az átalakítás. Cél, hogy a kereskedelmi partnereiknek minden termékből állandóan biztosítsák a szükséges árut. Így csak sajtból nagyjából másfél havi mennyiséget, közel 150 tonnát tároltak be. A kereskedelmi igazgató úgy számol, ha tartós marad a hőség, akár szeptemberig is fennmaradhat a jelenlegi állapot.

A hőség számlájára írható a drasztikus áramfogyasztás-növekedés is. Ahhoz, hogy a pasztörizáló és az egyéb műszaki berendezések folyamatosan problémamentesen működjenek, esetenként akár 20-30 százalékkal emelkedik a villamosenergia-felhasználásuk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában