jégkár

2021.07.10. 09:00

Odaveszett a szorgos munka gyümölcse

Nemcsak a házak tetejét, hanem az önkormányzati kerteket is letarolta a közelmúltban a jégvihar Kadarkúton és térségében. A kistelepülési önkormányzatok zöme azonban spórol, ezért nem kötött biztosítást.

Góz Lilla

– Itt voltak a paradicsompalánták, de csak ezek az elszáradt csonkok maradtak – mutatta Kolonics Lajosné a gigei önkormányzati kertet. Hozzátette: sűrűn, kevés esővel esett tojás nagyságú jég náluk, amely leverte a paprika szárát, a paradicsomot letördelte, a káposzta levelét pedig kilyuggatta. – Próbáljuk menteni a menthetőt, pótoljuk a palántákat, kapáljuk körbe és minden nap öntözünk, még hétvégén is – jegyezte meg a közmunkás, aki 1995 óta dolgozik az önkormányzatnál.

Bálint Ildikó, a település polgármestere elmondta, idén sikerült szerződést kötniük, értékesíteni szerették volna a több mint ezer tő pritaminpaprika termését, amelyeket az önkormányzati kertben ültettek – őrölt paprikát, csalamádét is szoktunk készíteni – tette hozzá a polgármester. – Nagyon szépen bokrosodtak már a paprikapalánták, de a jég tönkretette nagy részüket, a paradicsomot pedig kiverte a földből. Megjegyezte, reménykedik abban, hogy kitartó munkájukkal még csökkenteni tudják a károkat. – Mivel kis önkormányzat vagyunk, próbálunk mindenen spórolni, így nem kötöttünk biztosítást, de a jövőben kell kötnünk kiegészítő mezőgazdasági biztosítást.

Nemcsak Gigében, hanem a mezőcsokonyai önkormányzat kertjében is keletkeztek a jégverés miatt károk a terményekben. – A szabadföldi növényeink túlélték a jégvihart, a fejes salátát és káposztát viselte meg a legjobban, de szerencsére nagyobb károk nélkül megúsztuk – mondta el Sudár Zoltán, Mezőcsokonya polgármestere. Hozzátette, a fóliasátrakon vannak kisebb hibák, megnyúlt az anyaguk a jégverések helyén, de nem szakadtak el, az ajtókat viszont, amelyek nyitva voltak, azokat teljesen tönkretette, ezeket majd pótolniuk kell.

Nem jellemző, hogy az önkormányzatok kötnének biztosítást

– Nem jellemző, hogy önkormányzatok kötnek kiegészítő mezőgazdasági biztosítást, viszont a gazdák, nagyobb agrárvállatok szoktak – mondta el érdeklődésünkre Tobak Ferenc, a Somogy Bróker Biztosítási Alkusz Kft. ügyvezetője. Hozzátette: a közelmúltban a jégvihar miatt rengeteg bejelentést érkezett hozzájuk. – Mindenképp minél előbb jelentsék be az ügyfelek az adott biztosítónál a károkat és ezeket dokumentálják fotókkal is – emelte ki az ügyvezető.

Megjegyezte, a korábbi bejelentéseket a károsultak módosíthatják is, ezen kívül, ha szükségesnek érzik, kérhetnek pótszemlét, amire szükség lehet több okból is, például a magas építőipari alapanyagárak miatt.

Fotó: Lang Róbert

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában