mélyebb zseb

2021.08.29. 14:00

A túró ruditól a savanyúságig minden drágul szeptembertől

Szeptembertől nem csak az egyes húsféleségek ára nő, de a savanyúságok, az ásványvizek és a fűszerek is drágulnak. Somogyi kereskedők szerint a mostani 5-6 százalék körüli árnövekedést ősszel további 2-3, kisebb mértékű követheti.

Harsányi Miklós

Fotó: Lang Róbert

– Az első szeptemberi kiszállítás után az egyik hét decis szörp a mostani 910 forint helyett 931 forintba kerül – mondta Hatta József, a kaposvári Kapos Coop Zrt. kereskedelmi vezetője, aki kedden az egyik ásványvíz-, energia- és üdítőital beszállító cég munkatársasával egyeztetett. – Más termékcsoportoknál is várható áremelkedés szeptembertől. Így a 680 grammos uborka hét százalékkal drágul és 619 forintba kerül majd, s a pulykavirsli kilója a jelenlegi 740 forinttal szemben hamarosan 774 forint lesz.

Októbertől újabb, mérsékelt áremelkedésre van esély. Egyes nagy beszállítók nem egyszerre, drasztikusan emelnek árat, hanem hónapról hónapra. Borítékolható, hogy az UHT-tejen kívül bizonyos desszert tejtermékek – többi közt túró rudi, krémtúrók – is megdrágulnak, akárcsak az alaptermékek, így a tejföl, a kefir és a sajt is. Mindenesetre idén az egyik legnagyobb mértékű emelkedést az étolajnál tapasztalták, a vásárlók többsége a 600–700 forint körüli terméket keresi. Berkes Róbert könyvelő szerint a visszatérő drágulás következtében egy négy tagú család alkalmi bevásárlása könnyedén elérheti a 4-5 ezer forintot.

– A nagykereskedelmi társaságok átadási árai szinte folyamatosan emelkedtek – mondta Gulyás Árpád, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, a Csurgó Coop Zrt. vezérigazgatója. Legutóbb egyes húsféleségek, mirelit termékek ára nőtt, szeptembertől több pék­áru drágul. Szinte nincs olyan árucsoport, amelynek ára az idén ne nőtt volna.

Gulyás Árpád szerint a növekvő alapanyag-, illetve az üzemanyagárakon kívül a munkaerőhiány miatt emelkedő bérek hatása is befolyásolja a mindennap vásárolt termékek árát, s az infláció következménye jól érzékelhető. A gazdasági szakember kiemelte: az élelmiszer drágulását sokan egyfajta beletörődéssel veszik tudomásul. S a kereskedők épp ezért hiába hirdetnek újabb akciókat, a családok döntő része például nem vásárol mázsaszámra húst hónapokra előre, mivel nincs rá tartalékuk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában