nem áll meg a drágulás

2021.10.05. 20:00

Egy cseppnyire vagyunk az ötszáz forintos benzinártól

Jelentősen megdrágultak az üzemanyagok egy év alatt. A gázolaj tavaly szeptemberhez képest 160, a benzin 90 forinttal kerül többe. Az általunk megkérdezett vállalkozások nagy része a plusz költségeket egyelőre nem hárítják át a vásárolókra, jövőre viszont több ágazatban is kénytelenek lesznek emelni.

Marosi Gábor

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Drágulással köszöntött be az október is a hazai töltőállomásokon pénteken. A 95-ös benzin 6, a gáz­olaj 8 forinttal emelkedett. Előbbiért literenként átlagosan 465, utóbbiért 478 forint kellett fizetni. Bujdos Eszter, a Holtankoljak.hu ügyvezetője megkeresésünkre elmondta, azért ennyire magasak az árak, mert a koronavírus-járvány idején hatalmas veszteségeket könyveltek az OPEC (a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete) országok, ezt a hiányt pedig szeretnék „visszaszerezni”. Kiemelte, az OPEC úgy mozgatja az olajárat, hogy az a szervezet tagjainak minél kedvezőbb legyen. Egy hordó olaj ára most már közelít a nyolcvan dollárhoz, melyre 2018 óta nem volt példa. Bujdos Eszter hangsúlyozta, a dollárhoz képest sokat gyengült a forint az elmúlt másfél hétben, ami újabb dráguláshoz vezetett. Az 500 forintos üzemanyagárat feltehetően idén még nem érjük el, jövőre azonban literenként fél­ezer forintot is fizethetünk érte – tette hozzá a szakember.

A drágább üzemanyagot leginkább az áruszállítással és más fuvarozással foglalkozó cégek érzik meg jobban. Rádóczi Imre, zöldség- és gyümölcskereskedő megkeresésünkre elmondta, áraikon egyelőre nem érzékelhető a drágább üzemanyag, némely portékát, például a karfiolt és a paprikát még olcsóbban is kínálnak. Kiemelte, nem szeretnék elriasztani a vásárolókat, ezért sem drágítanak, pedig lenne rá okuk, mert az elmúlt években az útdíj is jelentősen, 70 százalékkal emelkedett. Rádóczi Imre hozzátette, ha tartósan drága marad a gázolaj, akkor elképzelhető, hogy jövőre emelnek az árakon.

Ojtó Lajos, a Slendy Pékség ügyvezetője elmondta, október 11-én minden termék árát megemelik 16 százalékkal. Erre kis részben az üzemanyag-drágulás, valamint a megemelkedett alapanyagárak miatt van szükség. Ojtó Lajos hangsúlyozta, nagyon nehéz kigazdálkodni az üzemanyag árát, ezért ha nem változik, akkor tovább drágulhatnak a péktermékek.

Szabó Bence László, az egyik bolhási személyszállító vállalkozás ügyvezetője 2018 óta nem emelt árat. Megkeresésünkre elmondta, az üzemanyag árától függetlenül januárban mindenképpen 5–10 százalékkal megemelik a fuvarok árat. Kiemelte, a drága gázolaj megnehezíti a mindennapokat, nagyjából 20 százalékkal emelkedtek a költségeik.

Fotó: Lang Róbert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában