nem csábít az akció

2021.11.27. 11:30

Inkább csak halványszürke volt az idei fekete péntek

Óriási akciók ígéretével csalogatták a vásárlókat a somogyi üzletek pénteken. A Black Friday sok boltban egész héten át tartott.

Marosi Gábor

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Akár ötven százalék kedvezmény – hirdette az egyik belvárosi üzlet kirakata. Húsz százalék kedvezmény mindenre – lehetett olvasni egy másik bolt ajtaján. Hiába a beígért hatalmas akciók, alig voltak vásárlók az általunk végigjárt üzletekben.

Kovács Ildikó, az egyik belvárosi ruhaüzlet vezetője elmondta, a korábbi években sokkal többen használták ki a fekete péntek kedvezményeit, mint idén, de bíznak a hétvégében. Egy másik üzletben valamivel többen válogattak. A bolt ötven százalék engedményt adott egyes termékek árából. A dolgozók tapasztalatai szerint a Black Friday hatása valamelyest érezhető a forgalmon, de azért nagy tömeg nem volt pénteken, és nem számítanak tumultusra a következő napokban sem.

Az egyik kaposvári műszaki áruházban sokan vásároltak pénteken délelőtt. A megkérdezett vevők azt mondták: már most megveszik a karácsonyi ajándékot, mert több tízezer forintot spórolhatnak.

Amerikában nagyobbak a kedvezmények, mint nálunk

A hazai kedvezmények mértéke jóval alacsonyabb, mint például a tengerentúlon. Szigeti Orsolya, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Kaposvári Campusának marketingoktatója megkeresésünkre elmondta, Amerikában a Black Friday-kedvezményekkel jóval többet tudnak spórolni az emberek, mint hazánkban. – Magyarországon ezekkel az alkalmakkal inkább arra lehet felhívni a vásárlók figyelmét, hogy ne karácsony előtt pár nappal vegyenek meg minden ajándékot, hanem időben készüljenek fel az ünnepekre – hangsúlyozta Szigeti Orsolya. – Természetesen itthon is lehet spórolni ilyenkor, de más akciós napokon és januárban is sokat tudnak megtakarítani a vásárlók – tette hozzá a marketingoktató.

Fotó: Lang Róbert

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában