ki kell matekozni

2021.11.08. 09:00

Sokan csak áremeléssel tudják kigazdálkodni a magasabb minimálbért

A minimálbér bruttó 32 ezer 600, a garantált bérminimum 41 ezer forinttal emelkedik jövő januártól. Az általunk megkérdezett cégek nagy része áremeléssel tudja kigazdálkodni a többletköltségeket.

Marosi Gábor

Kozáry András a Somogy Építőipari Kft. tulajdonos-ügyvezetője elmondta, havonta kétmillió forint többletkiadást jelent majd a jövő évi béremelés. Cégüknél 35-en dolgoznak és jelenleg mindenki a minimálbér felett keres, ennek ellenére emelnék majd a bért. Kozáry András hangsúlyozta, azért, hogy ne alakuljon ki bérfeszültség, többet kell adnia annak, aki tíz éve nála dolgozik, mint az új belépőknek. A magas- és mélyépítéssel foglalkozó cég ügyvezetője hozzátette, többletköltségeik egy részét áthárítják a megrendelőkre, viszont akikkel már korábban leszerződtek, azoknál nehéz lesz árat emelni.

Gulyás Árpád, a Csurgó-Coop Zrt. vezérigazgatója kiemelte, kilenc boltjukban emelnek bért, ami rendkívül erős próbatétel elé állítja a céget. – Éves szinten félmillió forint többletkiadást jelent dolgozónként, s ha hozzáadjuk a járulékokat, akkor több milliót. Ezért vélhetően kénytelenek leszünk árat emelni – mondta Gulyás Árpád.

Fábián Balázs, a kaposvári Videoton ügyvezető igazgatója elmondta, a jövő évi béremelés több száz millió forint többletkiadást jelent a cégnek. Az idei forgalmuk a kaposvári és a marcali telephellyel együtt várhatóan meghaladja az 50 milliárd forintot, ami fedezetet nyújt majd a bérnövekedéshez – hangsúlyozta. Palkovics Dániel, a kaposvári Som-Plast Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a félszáz dolgozójuk közül csak néhányan kapnak minimálbért vagy garantált bérminimumot, a többségnek magasabb a fizetése. Kiemelte, most sem egyszerű kigazdálkodni a béreket, ezért feltehetően árat emelnek és támogatásra is pályáznak.

A kaposvári Fusetech jelenleg mintegy 320 embernek ad munkát. Gazdag Viktória HR-vezető elmondta, a dolgozók eddig is több pénzt kaptak, mint a minimálbér, ráadásul idén kétszer is emelték a fizetést, és jövő januárban is 13 százalékos béremelés várható náluk.

Így nőtt a minimálbér

2010. január

73 500

2012. január

93 000

2014. január

101 500

2016. január

111 000

2018. január

138 000

2020. január

161 000

2021. február

167 400

Forrás: KSH.

Meg kell becsülni a régi dolgozókat

– Minden béremelésnek örülünk, csak azt nem értjük, hogy évekkel ezelőtt a munkáltatók miért veszekedtek velünk, amikor azt javasoltuk, hogy pár százalékkal emeljenek a fizetéseken – mondta Svajda József, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) megyei vezetője. – Ütemesen, minden évben nagyobb béremelést kellett volna végrehajtani, de természetesen így is elfogadható. A hozzánk tartozó ágazatokban – mezőgazdaság, közlekedés, élelmiszeripar – tevékenykedő cégek vezetői azt mondták, nem okoz majd gondot a jövő évi béremelés. A legtöbb helyen egyébként jobban keresnek a dolgozók, mint amennyi a minimálbér – hangsúlyozta Svajda József. A MASZSZ megyei vezetője kiemelte, a cégek a béremeléssel meg tudnak majd birkózni, a magas energiaárakat viszont nem lesz könnyű kigazdálkodniuk és munkaképes dolgozókat is nehéz találni. Svajda József hozzátette, azon dolgoznak, hogy a régi munkavállalók magasabb bért kapjanak az újaknál.

Fotó: Lang Róbert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában