Emelkedő költségek

2021.12.17. 09:00

Januártól drágább lesz a pihenés a szállodákban

A magasabb rezsi- és bérköltségek, valamint a megemelkedett alapanyagárak miatt a somogyi szállodák is kénytelenek árat emelni jövőre. Sok helyen már január elsejétől többet kell fizetni egy-egy éjszakáért, de van olyan hotel is a megyében, ahol csak a nyártól emelnek.

Marosi Gábor

A nagyatádi Solar Hotelben 5 százalékkal emelnek a szobaárakon néhány hét múlva. Nagyné Huszár Andrea, a hotel vezetője lapunknak elmondta, reálisan 15-20 százalékot kellene emelniük ahhoz, hogy kigazdálkodják a költségeiket, a vendégkörük miatt azonban ezt nem tehetik meg.

– A hozzánk látogatók árérzékenyek és nem fogadnák el a magasabb árakat – mondta el Nagyné Huszár Andrea. – Ez egy nagyon csekély áremelés lesz, de muszáj meglépnünk, mert minden megdrágult. Az elmúlt másfél évben nagyjából fél évet voltunk csak nyitva, ami nagyon megnehezítette a helyzetünket. Ennek ellenére végig alkalmaztuk a dolgozóinkat, senkit nem küldtünk el, hogy az újranyitáskor a szakszemélyzet rendelkezésünkre álljon – hangsúlyozta a hotel vezetője.

Nagyné Huszár Andrea kiemelte, több ötletük is van arra, hogy faragjanak a megnövekedett költségeken. Az üres szobákban például nem fűtenek és a minibárt is kikapcsolják, hogy ne fogyassza az áramot. Emellett energiatakarékos izzókra cserélik a jelenlegi villanykörtéket, hogy újabb forintokat takaríthassanak meg.

Gergely Ica, a Kapos Hotel és Étterem marketingvezetője kérdésünkre válaszolva elmondta, az elmúlt öt évben a szállás- és a szolgáltatási díjakon sem emeltek, januártól azonban muszáj lesz. – Az elmúlt két évben a Covid miatt nem is gondolkodtunk az árak emelésén, hiszen örültünk a vendégeknek, de a jelenlegi energiaárak drasztikus emelkedése miatt ez már elkerülhetetlen – hangsúlyozta Gergely Ica. – A jövő évtől átlagosan 20 százalékkal drágulnak nálunk a szobaárak. A kávézóban és az étteremben is emelnünk kell, azonban ott várhatóan csak február végén, március elején lesz változás – mondta a marketingvezető.

Gergely Ica hozzátette, egy nagyon gyenge novemberen vannak túl és egy még gyengébb decemberben vannak bent. Karácsonyra alig akad foglalásuk és még szilveszterre is bőven maradt szabad szobájuk. Azt tapasztalják, hogy az emberek többsége kivár, megvárják, hogy lehet-e év végi mulatságot szervezni és majd az utolsó pillanatban foglalnak szobát – mondta a kaposvári marketinges.

Limbek Csaba, a Hotel Dorottya szálloda és étterem üzemeltetője megkeresésünkre elmondta, a megnövekedett energiaárak, valamint a januári béremelések miatt ők is kénytelenek lesznek árat emelni. Jelenleg viszont még számolgatnak, ezért pontosan nem lehet tudni, hogy mennyivel drágítanak a szolgáltatásaikon.

A turista mellett drágulás is érkezik a Balatonhoz

A Balaton-parti szállodákban is elengedhetetlen az áremelés. Sternóczky Balázs, a siófoki Hotel Azúr értékesítési és marketingigazgatója megkeresésünkre elmondta, január elsején még nem változtatnak az árakon, a nyári szezonra azonban valószínűleg két számjegyű emelkedés várható. – Drágultak az élelmiszerek és az energiaköltségek, a koronavírus-járvány miatt pedig sokan lettek pályaelhagyók, ami miatt különösen nehéz új munkaerőt toborozni – mondta Sternóczky Balázs. – Ezért nemcsak nekünk, hanem bármelyik szállodának, aki új dolgozót szeretne felvenni, az eddiginél jóval magasabb bért kell kínálnia. Emiatt és a többi drágulás hatására nem tehetünk mást, kénytelenek vagyunk megemelni az árakat – emelte ki az értékesítési és marketingigazgató. Sternóczky Balázs hozzátette, az elmúlt időszakban több olyan beruházást is megvalósítottak, melyekkel faraghatnak a megemelkedett költségeiken is.

Fotó: Lang Róbert

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában