Emelkedő költségek

2022.01.18. 16:15

A drágább abrak miatt megfogják a forintokat

Egyre drágább a lovaglás és a lovagoltatás, de a sportág szerelmesei mindent megtesznek annak érdekében, hogy 2022-ben is hódolhassanak szenvedélyüknek.

Harsányi Miklós

Fotó: Lang Róbert

Van olyan lovas közösség a megyében, ahol úgy próbálnak takarékoskodni, hogy a lovasok magukra vállalják a tartás feladatait. 

Korb Zsófia, a nyolc ló ellátását végző és bértartással is foglalkozó kaposvári Alma Lovas Egyesület elnöke érdeklődésünkre elmondta: jelentősen növelte az év elején a költségeket, hogy a keveréktakarmány ára az utóbbi bő egy évben 20–30 százalékkal drágult. 

– Növekszik a munkabér és a rezsiköltség, magasak a takarmányköltségek, az áremelkedés tavaly óta igen megterhelő – hangsúlyozta Meiszterics László, a kaposvári Kecel-hegyi Lovassport Egyesület elnöke. Egy bála széna egy éve ilyenkor nagyjából 6–7 ezer forint volt, most 8–10 ezer forint. Egy állattartónak nincs minden munkához saját gépe, a kaszálás, a bálázás így egyre többe került, ráadásul az utóbbi egy évben sokszor változott az üzemanyag ára is. 

Meiszterics László szerint bár egyre drágább a lovaglás, aki szereti a lovakat, az mindent megtesz a hobbijáért. Egyesületük tizennégy saját lóról és két bértartású állatról gondoskodik. Utóbbi tulajdonosa havonta 50 ezer forintot fizet, ám a szakember szerint ennél magasabb árakról is hallani. Van, ahol egy ló havi bértartása csaknem 80 ezer forint, sőt, nemrég 100 ezer forint körüli tételről értesültek. 

– Az olyan egyesületek, ahol szinte minden feladatot a közösség tagjai végeznek, alacsonyabbak lehetnek a kiadások – jegyezte meg Meiszterics László. – Egy ténnyel viszont érdemes tisztában lenni: az állattartás 365 napos műszakot jelent. 

Várják a csikókat

A Kecel-hegyen április elején öt kiscsikó születését várják. S bár a koronavírus-járvány a lovasokat sem kímélte, rendszeresen 30–40 iskolás gyermek jár hozzájuk edzésre, és a 3–6 évesek póni ovija is közkedvelt. Meiszterics László abban bízik, hogy a lovas sport is előbb-utóbb a támogatott sportágak közé tartozik. A tavaszi petörkei, 30 kilométeres tereplovas versenyt mindenképp szeretnék megrendezni, s húsvétkor a legkisebbeknek is meglepetéssel kedveskednek majd. 

Fotó: L . R.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában