Borsosabb falatok

2022.01.19. 08:54

Drágább lisztből nem sül ki az olcsó kenyér

Több somogyi pékség átlagosan 15-20 százalékkal megemelte a kenyér árát a hét elején. Csaknem ötven forinttal drágábban kapják a lisztet és a többi alapanyag ára is megemelkedett. Emellett pedig a megnövekedett bérköltségek és energiaárak miatt is nehéz helyzetben vannak a pékségek.

Góz Lilla

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Naponta készítik a kilós fehér kenyeret a toponári Desedai Pékségben, ahol tucatnyi péksüteményfélét is dagasztanak és sütnek. Januárban már drágábban kínálják termékeiket. – Augusztusban 95 forintért, decemberben már 145 forintért kaptuk a liszt kilóját, valamint a többi alapanyag ára is többször emelkedett az elmúlt hónapokban – mondta el Tóth Tamás, a pékség vezetője. A megnövekedett bérköltségeket is ki kell termelniük, így kénytelenek voltak a kenyér árán emelni. – Pontosan 25 forinttal emeltük a kenyér árát, 20 százalékkal kerül többe januártól – tette hozzá Tóth Tamás. Nemcsak itt, hanem több somogyi üzemben is emeltek már a kenyér árán a pékek. 

– Hétfőtől 20 százalékkal, mintegy 40 forinttal kerül többe egy kilós fehér nálunk – mondta el Ojtó Lajos, a Slendy Pékség tulajdonosa. Hozzátette, az elmúlt másfél hétben 45 forinttal emelkedett a liszt ára, valamint az energiaköltségeik is megnőttek. – Az áremeléssel nem extraprofitot termelünk, hanem így tudjuk elérni, hogy az előállítás ára ne legyen veszteséges – emelte ki Ojtó Lajos. Fennmaradásunk érdekében van szükség áremelésre. Somogy megyében a pékségek többsége a napokban emel az árakon. Aki pedig már megtette, azoknál átlagosan 15–20 százalékkal kerülnek többe a pékáruk. 

Nincs leállás, őrlik a búzát Somogy egyetlen működő malmában, Barcson. Naponta akár húsztonnányi mennyiséget is fel tudnak dolgozni. Az áremelés a barcsi malmot is érintette. – A tavalyi aratás után szépen kúszott fel a búza ára, a malmi búza ára 57–60 forint között mozgott, most 100 forint kilója – mondta el István József, a barcsi malom tulajdonosa. Hozzátette, a magas alapanyagárak mellett az energiaköltségek is nőttek. – Nem számítottunk ekkora emelkedésre, a jövőben az energiaköltségek miatt még lehet drágulás, de bízunk abban, hogy ez nem fog bekövetkezni – jegyezte meg István József. 

 

Stop az árakra

Orbán Viktor miniszterelnök az elmúlt szerdán jelentette be, hogy a magas infláció miatt február 1-jétől korlátozzák a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell, csirkefarhát és a 2,8 százalékos tehéntej árát. A kijelölt termékek árát minden üzletben vissza kell vinni arra a szintre, ahol tavaly október 15-én állt. Az árstop egyelőre csak az étkezési liszt kiskereskedelmi árára vonatkozik, a malmira nem, így a kenyér ára nem lesz olcsóbb februártól. 

 

Jelentősen, húsz százalékkal emelték a kenyér árát a napokban 

Fotó: Lang Róbert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában