Helyi gazdaság

2022.01.09. 12:00

Gabonából már az első héten ötezer tonna indult útnak

A magas földgáz és energiaárak számos külföldi műtrágyagyártó céget is érintenek. Egyes cégek leálltak vagy visszafogták a termelésüket, a kaposvári MG. Produkt Kft. jövő héten két vonatszerelvény műtrágyát importál Ukrajnából.

Harsányi Miklós

– Eddig alapvetően Romániából hoztunk be műtrágyát – mondta lapunknak Hanyecz Imre ügyvezető igazgató. Hozzátette: tavaly rekordmennyiségű árut, 37 ezer tonnát adtak el. A nemzetközi piacon kialakult helyzet miatt – a svájci anyacégük közreműködésével – újabb helyekről próbálnak műtrágyát vásárolni. Ukrajnából legutóbb karácsony előtt rendeltek árut, s napokon belül további két és fél ezer tonna érkezik Hódmezővásárhelyre és Kecskemétre. 

A cég az idén erősíteni igyekszik piaci pozícióit, a tervek között kínai beszerzés is szerepel. Hanyecz Imre elmondta, az egyik elképzelés szerint a romániai Constancaba érkezne a távol-keleti termék, s a kikötői átrakodás után vonattal vagy kamionnal továbbítanák az árut hazánkba. 

Eközben megkezdték már a 2022-es gabonaexportot, a kukoricát, a búzát és az őszi árpát jelenleg Olaszországba viszik. Az év első napjaiban barcsi, istvándi és gigei telephelyekről is szállítottak. 

– Az első héten több mint 5000 tonna terményt vittünk el, ebben az időszakban ez nálunk átlag feletti mennyiségnek számít – mondta el lapunknak Hanyecz Imre. – Ahhoz képest, hogy január eleje van, bőven akad tennivaló. Két hét múlva megkezdjük a 2022-es szerződések megkötését, csaknem 500 partnerünk van, közel 70 százalékuk somogyi. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában